A kormányfő szerint Európa számos vezetője nem vállalja a küzdelmet az újkori népvándorlás, a beözönlő törvénytelen és törvénysértő migránsáradattal szemben. Az eredmény a közbiztonság hanyatlása, fenyegető erőszak és általános elégedetlenség.

Magyarország éppen az ellenkező irányba indult el, az elmúlt években magyarok milliói kapták vissza abba vetett hitüket, hogy az ország élhető, biztonságos hely - fogalmazott a politikus. Úgy látja, "a mai rendetlen Európa" képtelen megoldásokat találni a határokat "ostromló" illegális migránsok, a virágzó embercsempészet és a terrorizmus jelentette kihívásokra. Márpedig a jövőben azok az országok lesznek előnyös helyzetben, amelyek rendezettek maradnak, biztosítani tudják a biztonságot, törvényességet. A miniszterelnök szerint rend nélkül nincs gazdasági növekedés, nincsenek beruházások és "nincsen jó élet". Minél inkább sikerül önöknek megőrizni a rendet és a rendezettséget Magyarországon, annál nagyobb mértékben javul majd hazánk pozíciója a nemzetek versenyfutásában - szólt a hallgatókhoz.

Orbán a brit EU-népszavazást úgy kommentálta: az Egyesült Királyság polgárai úgy döntöttek, ismét saját kezükbe veszik sorsuk irányítását, "nem kérnek többé a kioktatásból", elegük lett a bizonytalanságból, a bénultságból, "a tettek nélküli szóözönből". A miniszterelnök arra számít, hogy az EU most gyorsan meg fog változni, "újra kell és újra is fogjuk gombolni az európai kabátot". A sakkból kölcsönzött példával élve úgy fogalmazott: "ha leveszünk egy figurát, az egész játék megváltozik, és ha egy tisztet veszünk le - márpedig az Egyesült Királyság tiszt az európai politikában -, akkor mindent újra kell gondolni".

A miniszterelnök méltatta a magyar egyenruhások munkáját, akik "az elmúlt években nagyszerű teljesítményt nyújtottak". 2010-ben még az volt a cél - folytatta -, hogy Magyarországon az egyenruha ne félelmet, hanem tiszteletet keltsen a becsületes emberekben, ma viszont "már ott tartunk, hogy a tisztelet mellé a köszönet és a hála érzése is társul". A bűnüldöző és rendészeti szervek munkájának eredményeként Magyarország elérte, hogy tartós rend legyen az országban - jelentette ki a kormányfő. Végül arról biztosította a végzősöket, a kormány célja, hogy a munkájuk szép hivatás és egyben kifizetődő és biztos jövőt nyújtó életpálya is legyen.

A tiszti esküt 219 végzett hallgató tette le a Kapisztrán téren. Az egyetem tájékoztatása szerint a rendészettudományi karról idén 162 tiszt kerül a rendőrséghez, akik bűnügyi nyomozó, gazdaságvédelmi nyomozó, igazgatásrendészeti, közlekedésrendészeti, közrendvédelmi és határrendészeti szakirányokon végeztek. A többi végzős a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a büntetés-végrehajtás és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tisztje lesz.

A jövő év második felétől várhatóan már új helyszíneken folytatódnak az NKE rendészeti képzései. A Ludovika Campus-projekt keretében az Orczy-kertben már javában folyik az NKE új oktatási épületének, valamint a rendészeti speciális oktatási és kollégiumi épületeinek kivitelezése. Előbbiben két nagy előadóterem és mintegy hetven oktatóterem várja majd a rendészettudományi kar hallgatóit is, akiknek a Diószeghy utcában speciális rendészeti oktatási és gyakorlóblokk is épül.