Orbán elárulta, ezért lesz a lázadás éve 2017

A miniszterelnök szerint az európai nemzetállamok fognak föllázadni Brüsszel központosító politikája ellen 2017-ben ezért beszélt már korábban arról is, hogy az idei a lázadás éve lesz. Orbán Viktor az állami rádióban elmondta, hogy több csatára is készül Brüsszel ellen.
Index.hu, MTI, Napi.hu, 2017. január 13. péntek, 08:21
Fotó: Napi.hu

Orbán Viktor miniszterelnök két nagy csatára számít az idén Brüsszellel: az egyik migrációs, a másik gazdaságszervezési kérdésekben várható - hangzott el a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint meg kell akadályozni azokat a brüsszeli kísérleteket, amelyek a migrációval kapcsolatos nemzeti hatáskörök elvonását célozzák. Ezzel összefüggésben emlékeztetett, hogy a kormány döntött az idegenrendészeti őrizet visszaállításáról, amivel "nyíltan szembemegyünk" az Európai Unióval.

A másik "csatáról" azt mondta, Brüsszel egyre jobban bele akar szólni gazdaságszervezési kérdésekbe, például energiaárakba, adókba, bérekbe. Szerinte azonban el kell érni, hogy ez ne történhessen így.

Az európai bürokraták azt vették a fejükbe, hogy betiltják a rezsicsökkentést. Orbán szerint ezt ravaszul teszik, ugyanis egy úgynevezett energiauniót terveznek, ami azt jelentené, hogy az egyes államok nem szabályozhatják majd az energiaárakat. Orbán szerint ez a rezsicsökkentés megszüntetésével járhat, amit nem fog hagyni, "nagy csata lesz márciusban".

Lesz valami a civilekkel

A miniszterelnök szerint meg kell teremteni annak lehetőségét, hogy a magyarok minden közéleti szereplőről tudhassák, kicsoda ő, és honnan kapja a pénzét. Olyan világban élünk, ahol a befolyásolási kísérletek gyakoriak minden országban és majdnem minden ország részéről.

A legfontosabbnak annak a lehetőségnek a megteremtését tartja, hogy minden magyar állampolgár tudhassa minden közéleti szereplőről, hogy kicsoda, honnan - külföldről vagy Magyarországról - kapja a pénzét, és ha külföldről, támasztanak-e vele szemben elvárást. Átláthatóságot akarunk - jelentette ki Orbán Viktor.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

George Lukacs, 2017.01.14 10:22

@Dakota Summer:

Fejleszteni akarja az Eu-t a zorbán.

Mi köze hozzá?

Nem a hazája.

Minek szól bele?

Ha a hazája, akkor maturáé is.

Érted, "demokrata"?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2017.01.14 09:51

@Dakota Summer:
Egyáltalán hogyan jössz te ahhoz hogy valakit megfossz a hazájától? Orbán más, neki nem hazája az EU az megsemmisítendő szervezet számára.
Amúgy bolsevik ruszkibérenc vagy, nagy túlélő, a KGB szorgalmas tanulója és hazaáruló!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2017.01.14 09:39

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2017.01.14 09:37

@matura: nem létezik. Az Eu nem a hazád.

Egyébként Orbán pont, hogy fejleszteni akarja az EU-t.

Ismét nagyon mellélőttél.;-)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2017.01.14 08:28

Ez egy elmekórtani nyilatkozat jogásznak kiképzett pszichopata körmönfont köntösébe csomagolva, attól még az EU egy fejlesztésre szoruló , ezért lassu szervezet, de nincs más,
létezik EU áruló fogalom, ahogy van hazaáruló.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html