Orbán elmondta, mi a az ország legnagyobb versenyelőnye

Orbán Viktor interjút adott a Napi Gazdaságnak. Arról beszélt, hogy szerinte a kétharmad Magyarország legfontosabb versenyelőnye, és azt kérik a választóktól, tegyék lehetővé, hogy a kormány folytathassa a megkezdett munkát.
Index.hu, 2014. március 21. péntek, 07:31
Fotó: Napi.hu

"Kellő szerénységgel, mégis büszkén mondhatjuk, hogy lábra állítottuk Magyarországot" - így értékelte az elmúlt ciklust a kormányfő. Orbán szerint az elmúlt négy évben "iszonyatos erőket mozgósítottunk, hogy ismét a magunk urai lehessünk", és mára ez sikerült. Úgy látja, hogy az eredményeket az Európai Unió is elismeri, a legutóbbi országjelentés alapján az ország az államadósság, a költségvetési hiány, az export tekintetében a jól teljesítők közé tartozik.

Nemcsak arról van szó, hogy egyetlen év adata alapján kivergődtünk a túlzottdeficit-eljárásból és a megfenyíthetőség állapotát elkerültük, hanem arról, hogy a következő éveket is rendben valónak látják.

A gazdasági válságra is kitért. Szerinte Magyarország végig azon az állásponton volt, hogy a válság nem konjunkturális, hanem szerkezeti típusú, amire válaszul új szerkezetű gazdaság kiépítésére kell törekedni. Példaként az ország újraiparosítását említette, amelynek eddigi eredményei alapján reális célkitűzésnek látja, hogy a 2018-as ciklus végére Magyarország legyen Európa legiparosodottabb országa.

Gazdasági szerkezetben és gazdasági stratégiában gondolkodunk, amelynek lényeges eleme a magyar források magyar gazdaságon belül tartása, másképpen közelítünk a világgazdaság nagy szereplőihez is.

Azt mondta, szakítottak a korábbi magyar külgazdasági doktrínával, amely azt kereste "hova kell lecsatlakoznunk", és ehelyett úgy alakítják a külgazdasági kapcsolatokat, hogy a világgazdaság minden jelentős szereplője Magyarország sikerességében legyen érdekelt.

Ugyan szokás azt mondani, hogy a globalizált gazdaságban a nemzeti érdek nem fontos és más szempontok megelőzik, de ezt senki nem gondolja komolyan

Szerinte az az ország, amely nem saját, jól felfogott érdekei mentén politizál, önmaga fennmaradását kérdőjelezi meg.

A Fidesz következő négy évre szóló programja a kormányfő szerint egy szóban összefoglalható "folytatjuk". Mint mondta, azt kérik, a választóktól, tegyék lehetővé, hogy folytassák, amit eddig csináltak, mert végig akarják vinni azt, amit elkezdtek. "Egyébként pedig miről is beszélünk? Mindenki megtapasztalta, hogy milyen, ha az egyik vagy a másik oldal kormányoz. A szavak helyett a tettek beszélnek" - mondta a miniszterelnök.

Az új gazdasági modell elemeit firtató kérdésre egyebek mellett elmondta: az államadósság finanszírozásába nagyobb arányban kell hazai forrásokat bevonni, végig kell vinni az iparosítást, megváltoztatni a bankszektor tulajdoni viszonyait, mert az ország nem állhat úgy a saját lábán, ha a bankrendszere 50 százaléka nincs nemzeti kézben. A mezőgazdaságban a kis- és középbirtokok arányának 80 százalékra emelését sorolta a legfontosabb elemek közé. Ugyancsak kiemelte az innovációs központok kiépítését, a munkát terhelő adók csökkentését, a gazdaságban a demográfiai szempontok érvényesítését, a teljes foglalkoztatottság irányába való elmozdulást.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lomb, 2014.03.21 12:49

@Blama: Elhiszem, hogy jobban tetszene, ha az állam nem szólna bele semmibe! Ám akkor minek az állam?
Tudom, hogy a gyenge állam a liberálbolsik álmai netovábbja, mert akkor tobzódhatnak a simonok, a kutya sem kérdezné a tolvajt az eltűnt libák áráról, nem lenne érdekes a 9 féle útlevél, ha egyáltalán kellene, nem lennének érdekesek a veresrézbáró cimborájának (kebelbarátjának) üzelmei, stb.
Ergo, az erősebb kutya csinálna kiskutyákat! Igen ám, de mi lenne a nem erősekkel? Ó persze! azoknak adjunk cirkuszt és kenyeret! Vegyük el a rávalót a kevésbé erősektől, majd ők finanszírozzák a haccacárét.

Éljen a LIBERÁLBOLSI DEMOKRÁCIJA! Nekünk nem kell törvény és rend, nekünk LIBERÁLBOLSI TOLVAJOK DEMOKRÁCIJÁJA KÖLL! És pont. Apelláta nincs! Aki eztet nem szeretné, az nem embör, az náci, fasiszta, az a diktatúra híve!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

homerosz, 2014.03.21 12:46

@7-es számú agymosott narancsparaszt:

"Orbán elmondta, mi a az ország legnagyobb versenyelőnye"

közben a magyar gazdaság brutális leépülésen van túl... a "látnok" meg ilyen hülyeségekkel áltatja a kis korcsait...

ez meg itt a valóság: http://stooq.com/q/?s=^bux&d=20140321&c=3y&t=l&a=lg&b=1&r=^dax+^spx

korcsok, vigyázat, a link nektek tiltott, a "jóságos méltóságos" nem szereti, ha valaki rávilágít a hazugságaira!!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.03.21 12:45

2014 április 6-ról szóljon az ének ....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

lomb, 2014.03.21 12:40

@ZalanIvan: El vannak... Ha kérhetném!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.03.21 12:21

A magyar versenyelőny=diktatúra.

Mint anno Chilében, Argentinában vagy most venezuelában.

Vagy a Dél-Afrikai Köztársaságban.

Tufja a tőke, kivel kell tárgyalni: a Nemzettel.

Őneki kell a 10-20 %-os sápot leadni.

Ez óriási versenyelőny.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html