Szavai szerint a törvény egyértelműen fogalmaz - termőföldje csak a mezőgazdasággal életvitelszerűen foglalkozó földművesnek lehet - és ezzel lezárul a Horthy korszak egyik legnagyobb földügyi vitája. A mostani szavazás során megvalósítjuk a kisgazdapártot életre hívó eredeti célkitűzést. A törvény tulajdon és birtokkorlátot fogalmaz meg: előbbi 300 hektár, utóbbi 1200, illetve 1800 hektár lehet, és a tulajdon mellett a haszonbérelt földet is bele kell majd számolni.

Ugyanakkor nem dughatjuk homokba a fejünket, és a versenyképes kis- és középbirtokok mellett szükség van olyan innovatív, példamutató, illetve közfeladatot - például integráló, termeltető - ellátó nagybirtokokra is, amelyek mintagazdaságként működhetnek majd tovább - jelentette ki a miniszterelnök. Ezért is határoztuk meg a 80-20 százalékos arányt. Arról, hogy mely birtokokat, és mikor nyilvánít majd mintabirtokká a kormány, egyelőre nem árult el közelebbit a kormányfő. Fő szabály szerint az állam tulajdonában lesznek majd ezek a földek - tette hozzá Orbán Viktor.

A kormányfő a váratlan bejelentéssel egyébként kétségkívül Ángyán József régóta hangoztatott elképzelését támasztotta alá. Ángyán ugyanis már hónapok óta emlegetett egy tervet, amely szerint az ország termelőit több nagybirtok integrációja alá szervezik majd.