Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kezd a 2009-es kormányfőváltáshoz hasonlítani a jegybankelnök utódlásáról szóló vita. Mint akkor, úgy most is naponta tűnnek fel nevek, és persze vannak önjelöltek is. Akkor az MSZP hallgatott, most a miniszterelnök hallgat a kérdésben. Alig több mint egy hónappal a váltás előtt azt nyilatkozni, hogy semmilyen döntés nem született a kérdésben, komoly gazdaságpolitikai kockázatokat hordoz.

Magyarország törékeny gazdaságának alapvetően fontos a piac bizalma. A bizalmat nem pusztán a piacnak tetsző lépésekkel lehet kivívni, hanem azzal is, ha a gazdaságpolitika konzekvens − még ha az egyeseknek nem is tetszik. A hetente változó ötletelések, az elképzelések szabadon futtatása olyan területen, mint a monetáris politika, rendkívül kockázatos.

Régóta ismerjük a miniszterelnök szokását, hogy párhuzamosan versenyeztet személyeket, csoportokat, és most is hasonló helyzetben vagyunk: Matolcsy György (és piacbarát alternatívája, Pleschinger Gyula), illetve a Járai Zsigmondhoz köthető Auth Henrik, valamint az állandó "jolly joker" Varga Mihály versenyeztetése hónapok óta tart.

A piacnak ugyanakkor bizonytalanság helyett egyértelmű irányok kellenek. Ezt a célt szolgálná, ha mihamarabb felszállna a fehér füst, és kiderülne, végső soron kiben bízik a miniszterelnök. Ennél is fontosabb lenne azonban, ha a szakmaiság szempontjából érkeznének megnyugtató üzenetek.

A jegybank elnöke mellett szakmai alelnököket is választani kell − aligha valószínű ugyanis, hogy a két jelenlegi alelnök utóvédharcosként mandátuma lejártáig pozícióban marad. Karvalits Ferenc megbízatása március végéig, Király Júliáé pedig júniusig szól. Ideje lenne tehát arról is beszélni, hogy ki irányítja a jegybank hangsúlyozottan nem politikai, hanem szakmai munkáját a továbbiakban, hiszen a piacnak ez is rendkívül fontos. Ha másért nem, azért, mert a jegybanki alelnököknek ugyanúgy egy-egy szavazatuk van a monetáris tanácsban, mint az MNB első emberének.

A szerző a Napi Gazdaság főmunkatársa