Orbán is felháborodott: hová tűnt a hazai hal?

Felháborodott Orbán Viktor miniszterelnök azon, hogy a kereskedelmi halászat betiltása miatt nem tudnak hal alapanyaghoz jutni a balatoni és a Tisza melletti vendéglátóhelyek. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormányfő sürgős megoldási javaslatokat kért Varga Mihály nemzetgazdasági minisztertől.
portfolio.hu, 2016. augusztus 25. csütörtök, 16:05

Jó ötletnek nevezte kormányinfós tájékoztatóján Lázár János, hogy idén januártól a kereskedelmi halászatot kitiltották a természetes vizekről és a vízhasznosítást horgászszervezetek vették át, de szerinte ennek komoly következményei vannak. Ilyen például, hogy sem balatoni, sem tiszai hal nincs a vendéglátóhelyeken - idézte a minisztert az agrarszektor.hu.

Orbán Viktor felháborodott a helyzet miatt, és sürgős megoldási javaslatokat kért Varga Mihálytól - közölte Lázár János. Tájékoztatása szerint ugyanakkor a nemzetgazdasági miniszter a kormánynak arról számolt be, hogy a probléma megoldott és a vendéglátóhelyek, éttermek üzemeltetői hozzá tudnak jutni a tiszai vagy a balatoni halakhoz, ha akarnak. Azt viszont Lázár János nem részletezte, hogy Varga konkrétan mit értett a "problémamegoldás" alatt.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Pancs, 2016.08.31 19:57

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2016.08.26 10:16

A halakat tenyészteni as lehet, vagy nem eszünk itthonit!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

HauserArnold, 2016.08.26 10:10

@Warlock:

Te dolgozzál a Rönókkal, ne szóljál bele mindenbe.
Ha meg horgászol, mert ugye szoktál, rönóskám, menjél Ámerikába!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2016.08.26 09:30

@Janulusz: "És melyik címeres ökör terjesztette be a halászati tilalmat ?"

Te ökör.... Az, amelyiknek volt annyi esze, hogy rájött, a természetes vizeink lassan kiürülnek, hogy a Balatonban néhány satnya keszegen, meg frissen telepített tápos pontyon kívül már alig lehet fogni valamit, hogy a süllőállomány drasztikusan zuhan, hogy a folyóinkban lassan már gébeken kívül nincs semmi a rossz szaporulati mutatók, a kedvezőtlen árhullám időszakok és a túlhalászás miatt. Hogy már a halászok a folyókból kínjukban a keszegféléket is lehalásszák, mert nemeshal már nincs.

Ez természetvédelmi kérdés, nem politikai játszma, buta idióták...

Orbánnak meg kár volt belepofáznia...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2016.08.26 07:19

Nem akarják, hogy Magyarország halszagú legyen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html