A házelnök napirendi javaslata alapján a kormányfő 13 órától szólhat képviselőtársaihoz, amire valamennyi frakció reagálhat majd. Ezt követően két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét: a Jobbik padsoraiban Pintér Tamás váltja Novák elődöt, a párt korábbi alelnökét, míg az LMP-ben Schiffer András volt frakcióvezető, társelnök helyét Hadházy Ákos Ányos veszi át.

A képviselők a mandátumigazolások után új tagot választanak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába, amire azért van szükség, mert Bártfai-Mager Andrea távozott a testületből, mivel postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos lett. A tanács új tagja Kardkovács Kolos, a jegybank korábbi jogi és szanálásért felelős ügyvezető igazgatója lehet, akinek jelölését a Fidesz-frakció egyhangúlag támogatta.

A parlamentnek döntenie kell a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogáról is, miután a legfőbb ügyész kezdeményezte annak felfüggesztését egy a 168 órában nyilvánosságra került korrupciógyanús ügyben. Mengyi Roland korábban közölte, teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal, és azt kéri képviselőtársaitól, hogy szavazzák meg mentelmi jogának felfüggesztését "a valóság mielőbbi tisztázása érdekében". Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője legutóbb úgy fogalmazott: a képviselőnek magáért kell helyt állnia, a kormány nem tervezi, hogy helyt áll érte.

Az ülésnap interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik, majd nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló javaslatok vitáival ér véget.