Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Orbán Viktor elmondta azt is, hogy kéri a jelen lévő Günther Oettingert, az Európai Bizottság digitális gazdaságért és társadalomért felelős biztosát, hogy képviselje ezt a gondolatot, amely szerint a digitális szolgáltatások a tejhez és a kenyérhez hasonlóan az alapvető dolgok, a "basic needs" körébe tartoznak.

Felidézte, a tervek szerint jövőre 27-ről 18 százalékra csökken az internetszolgáltatás áfája Magyarországon, amit 2018-ban 5 százalékra szeretne levinni a kormány, de ezt az Európai Unió most nem fogadja el.

Ezt mondta Oettinger

Fontos a digitális javakhoz való hozzáférés javítása, ami a jövőbeli fejlődés motorja - mondta Günther Oettinger. A mobilitás az egyik legfontosabb ipari terület, az automatizált vezetés sok kihívást állít a szereplők elé, ugyanakkor lehetőséget is hordoz, munkahelyteremtésben és az európai vállalatok versenyképességének növelésében.

Szerinte az Európai Bizottság katalizátor szerepet tölt be ebben a folyamatban, támogatja a kutatást, a jogi szabályozás fejlesztését, és elősegíti a gazdasági és állami szereplők közötti párbeszédet. A biztos kitért arra, kérdés, ki áll a közlekedéssel és mobilitással összefüggő fejlesztések élére a jövőben, a Volkswagen, a BMW, az Audi, vagy olyan kreatív online platformok, amelyeknek rengeteg adat áll rendelkezésükre, mint a Google vagy az Apple. Utóbbi esetben az említett nagy német autógyártók csak beszállítók lesznek - mutatott rá.