Újraválasztották a Fidesz elnökének Orbán Viktort a párt XXIV. kongresszusán, vasárnap.

Nem fogjuk hagyni, hogy Magyarország visszasodródjon a "görög útra" - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke, miniszterelnök pártja vasárnapi kongresszusán. Szavai szerint készen állnak arra, hogy megvívják a Fidesz történelmének legnagyobb küzdelmét a múlt hibáival és azokkal, akik ma is védelmezik e hibákat. Vannak, akik jól jártak, miközben az emberek elveszítették munkájuk gyümölcsét; vannak, akik degeszre keresték magukat azon, hogy az országot a feje búbjáig eladósították - sorolta, hozzátéve, hogy vannak, akik a jövő útjáról a "görög útra" akarják terelni Magyarországot. A Fidesz azonban végig fog menni a jövő útján - hangsúlyozta.

Az EU-elnökséget értékelve a kormányfő úgy fogalmazott: elvégezték a munkát, visszaverték a támadásokat, "az Európai Parlament izgága kötekedőinek adtunk néhány kokit, leesett néhány saller".

Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter pártja vasárnapi tisztújító kongresszusán példaként említette a bankadót, amelyet - mint mondta - eleinte elutasítással fogadtak, mostanra azonban egyre több országban nyer polgárjogot.

Varga: megelőztük az összeomlást

Varga Mihály szerint a kormány az elmúlt egy évben elhárította a gazdasági összeomlás veszélyét. A Fidesz alelnöke pártja vasárnapi kongresszusán azt mondta: Magyarország mára elkerült a veszélyzónából, a szakadék széléről, a teendőknek azonban nincs vége, a felemelkedéshez minél több embernek munkalehetőséget kell biztosítani.

Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a kormányoldal a gazdasági összeomlás elkerülése érdekében új eszközökkel élt: állami költségstopot és bérplafont vezetett be, csökkentette a pártok költségvetési támogatását, 98 százalékos adóval sújtotta a több millió forintos végkielégítéseket. A Fidesz-kabinet világossá tette, hogy nem hajlandó elődje bukott gazdaságpolitikáját, a megszorításokat "IMF-hátszéllel" folytatni, helyette ágazati különadókat vetett ki - fűzte hozzá.

A Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt is mondta: az előző kormányok tagjainak, Bajnai Gordonnak, Veres Jánosnak, Draskovics Tibornak "felelnie kell azért, amiért az ország következő tíz évét elzálogosították".

Lázár: politikai öttusa volt

Lázár János a Fidesz XXIV., tisztújító kongresszusán nagyrabecsülését fejezte ki a frakciónak, mint mondta, az elmúlt egy évben derekasan helytálltak. "Politikai öttusát hajtottak végre", végezték szakpolitikai háttérmunkájukat, alkották a törvényeket, kiálltak meggyőződésük, hitük mellett. Hatalmasat küzdöttek, tanúbizonyságot tettek arról a bátorságról, ami az ország megváltoztatásához elengedhetetlenül szükséges - fogalmazott az MTI beszámolója szerint.

Szavai szerint emberfeletti munkát, mások négyévnyi kormányzati munkáját végezték el képviselőik, akik a  mennyiség mellett a minőség vonatkozásában is megállták a helyüket. A frakcióvezető az elkövetkező időszak feladatairól szólva arra bíztatta a kormányt: nincs lassítás, nincs megállás, tartani és gyorsítani kell az első év határozott tempóját az oktatás, az egészségügy és az önkormányzati rendszer átalakítása területén.

Ellenfeleink politikai programja nem több, mint "vastag bőr és rövid emlékezet", ezen a két pilléren nyugszik a nagy politikai túlélők stratégiája - mondta Lázár János.

Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint, ha a kormányoldal nem tartja a kapcsolatot az emberekkel, nem "működteti" holdudvarát, veszélyben lehet a következő választási siker; emellett arra van szükség, hogy a Fidesz megőrizze hitelességét. Kósa Lajos erről vasárnap a Fidesz XXIV. kongresszusán beszélt.

Mint kifejtette: a Fidesz 2002-ben egy sikeres négyéves kormányzást követően veszítette el a választást, mégpedig nagymértékben azért, mert nem fordított elég figyelmet arra, hogy figyeljen az emberekre, tartsa velük a kapcsolatot. Ha a Fidesz nem "működteti" holdudvarát, akkor akármilyen eredményei is vannak a kormánypártnak, akármilyen romokban is van az ellenzék, veszélyben lehet a választási siker - hangsúlyozta Kósa Lajos.

Kósa: megint mi nyernénk

Közvélemény-kutatásokra hivatkozva ugyanakkor kijelentette: a Fidesz-KDNP most vasárnap is megnyerné a választásokat, mégpedig hasonló fölénnyel, mint tavaly. "Minden szempontból arra kell készülnünk, hogy a következő választásokat is meg kell, hogy nyerjük" - emelte ki.

Véleménye szerint a sikerhez emellett arra van szükség, hogy a Fidesz megőrizze a hitelességét, ami "néha kellemetlen következményekkel is jár". Debrecen polgármestere példaként azt mondta, ha a rendvédelmi dolgozók nem kaphatnak korkedvezményes nyugdíjat, akkor ugyanez legyen érvényes az önkormányzati vezetőkre is. Egy másik példát idézve úgy fogalmazott: "könnyű volt mondani", hogy kisebb parlament kell, de az erről való szavazáskor meg kellett nyomniuk a gombot azoknak a képviselőknek is, "akik pontosan tudták, hogy soha az életben többet képviselők nem lesznek". Így azonban "azt tudtuk mondani a választóknak, hogy nézzétek meg, mi sem vagyunk kivételek" - jegyezte meg.

Kijelentette: "ha magunkon nem értelmezzük a saját magunk által felállított erkölcsi szabályt és mércét, a mutatvány meg fog borulni".

Kósa Lajos kitért az új választójogi rendszerre is, amelynek - szerinte - olyan szisztémának kell lennie, amelyben átláthatóak a kampányszabályok. Közmédiumokban lehessen hirdetni, s ezt egy központi kvóta alapján osztanák el - példázta, hozzátéve, hogy az új párttörvényben is az átláthatóságra lesz szükség.

Szavai szerint "a politikai munkamegosztás" ma úgy néz ki, hogy a Fidesz-KDNP kormányoz, és foglalkozik az ország dolgaival, a szocialisták pedig "viszik a politikai show-t". "Nem rossz, szerintem ezzel megbékélhetünk" - tette hozzá.     A Fidesz hitvallásaként azt fogalmazta meg, hogy "ebben az országban szeretnénk boldogulni".