Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Döntő két nap következik, mert olyan helyen lesz árvízi veszély, ahol a legtöbb ember él, és a legtöbb érték van veszélyben, "tehát most kell még minden erőnket összeszedni" - mondta a kormányfő.

A hét elején kihirdetett veszélyhelyzet meghosszabbításáról szólva közölte: a budapesti árvíz levonulásához hét-nyolc napra lesz szükség, ami azt jelenti, hogy június 17-18-án apadhat 650 centiméter alá a Duna vízszintje, és hagyhatja el a víz a rakpartokat.

Orbán elmondta, ezért egyeztetett Rogán Antallal, a Fidesz frakcióvezetőjével, hogy a veszélyhelyzet-meghosszabbításhoz szükséges parlamenti döntést készítsék elő, és azt hétfőn hagyja jóvá az Országgyűlés. A keddi kormányülésen pedig döntenek arról, hogy a Budapest alatti folyószakaszokra kell-e veszélyhelyzetet elrendelni - tette hozzá.

Az árhullám tetőzési szintje maximum 895 centiméter lesz Budapesten. A Római-parton a védmű elkészült, a Margitsziget 915 centiméteres vízszintig védett, a szökőkútépítés berendezéseit pedig leszerelték - ismertette.

A miniszterelnök elmondta: Esztergomban órák óta egy szinten áll a víz, a városban mindenhol megfelelő munkát végeztek, így Esztergom "sérülés nélkül fogja megúszni ezt a példátlanul magas vizet, tehát Esztergom biztonságban van".

Hozzáfűzte, Esztergom fölött Komárom szőnyi városrészénél van még egy nehéz Duna-szakasz, de "a jelentésekből az olvasható ki, hogy Szőnyt tartani tudjuk", a kórházat sem kell kitelepíteni. A kritikus pontok közé tartozik a pilismaróti üdülőövezet is, ahol nagy erőkkel védekeznek, de reményeik szerint ezt a területet is meg tudják védeni - mondta.

Győr-Moson-Sopron megyéből csütörtökön, Komáromból pedig pénteken lehet átvezényelni máshová az árvízvédelmi erőket - tette hozzá Orbán. A kormányfő ismét arra kért mindenkit, tartózkodjon a rémhírterjesztéstől.

A tájékoztatón Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta, a honvédség tovább növelte az árvízi védekezésbe bevont erőit, jelenleg 7011 emberrel vesz részt a munkálatokban. Megjegyezte, eddig 857 technikai eszközt vetettek be, két búvárcsoport gátmegerősítést végzett Győrújfalu térségében, a Dunakanyarban pedig - a riasztástól számított egyórás készenlétben - további 700 katona van tartalékban.

Molnár Béla, az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője arról számolt be, hogy 1778 vízügyi dolgozó van a gátakon, a Tiszántúlról és a szolnoki vízügyi igazgatóságról is vezényeltek át szakembereket.

Rendkívüli helyzet 191 kilométeren van

Az OMIT közleménye szerint rendkívüli árvízi védekezés van 191 kilométeren, Győr-Moson-Sopron megyében a Duna-menti és Mosoni-Duna menti, Komárom-Esztergom megyében és Pest megye Budapest feletti területén a Duna-menti védvonalakon.

Harmadfokú védekezés van 152 kilométeren a Duna Budapest alatti szakaszán a jobb parton Adonyig, a bal parton a Bács-Kiskun megyei tassi zsilipet is beleértve Tassig, a Rába győr-árpási, győr-koroncói szakaszán, a Marcal győr-koroncói, valamint a koroncó-mórichidai árvízvédelmi szakaszán.

Másodfokú védekezés van 238 kilométeren a Duna Budapest alatti szakaszán a jobb parton Dunaföldvártól Bátáig, a bal parton Tasstól a déli országhatárig.

Elsőfokú a védekezés 238 kilométeren a Dunán a jobb parton Mohács alatt a déli országhatárig, a Marcal középső szakaszán, a Sió alsó szakaszán Siótorok - Sióagárd között, a Zagyva középső szakaszán.

Budapest felett mindenhol rekordok dőltek

Az OMIT közleménye arra is kitér, hogy a rendkívüli dunai árhullám vasárnap reggel Komárom alatt tetőzött, az előrejelzés szerint Budapesten vasárnap este 895 centiméter közelében tetőzik. Az árhullám szintje Budapest felett mindenhol meghaladta a valaha mért legmagasabb vízállás értékét, és várhatóan Budapest alatt is lesznek majd olyan szakaszok, ahol megdől a rekord.

Betört a víz Nagymaroson, a Duna még mindig árad

Ismét betört a Duna a nagymarosi Váci utcába, ahol a víz három-négy házat kerített körbe, a lakókat kimenekítették - közölte a település polgármestere vasárnap reggel az MTI-vel. Petrovics László (független) elmondta, hogy a vízbetörés a Váci út és a Csillag utca kereszteződésénél történt. A vízzel körbevett házak közül egyet szivattyúzással "tehermentesítettek", a többiből kiköltözték a lakókat. Harminc embert kellett kimenekíteni. Egy idős asszony hajnalban akkor észlelte a bajt, amikor már ingatlanja falainál állt a víz, őt az egyik rokonához vitték el - tette hozzá a polgármester.

Közlése szerint a vízbetörés helyét körbezsákolták, míg az utcák szélén megjelenő buzgároknál 70-90 centiméter magas ellennyomó medencéket alakítottak ki.

Az előrejelzések szerint Nagymarosnál már tetőznie kellett volna a Dunának, ám a folyó tovább árad, most 750 centiméternél tart, s nem tudni, mekkora magasságnál "áll meg" - fűzte hozzá Petrovics. A település védművénél 170-180 rendvédelmi munkatárs dolgozik most, de már érkeznek a hajnalban pár órás alvásra elvonult helyiek is - mondta a polgármester.

Kisorosziban dél körül tetőzhet a Duna

A víz által körülzárt Kisorosziban vasárnap délre várják a legmagasabb vízszintet. Molnár Csaba, a település független polgármestere vasárnap reggel az MTI-nek elmondta, hogy dél körülre várják a Duna tetőzését, 886 centiméternél. Az önkormányzati gátak tartanak, bár szivárgásokat több helyen észleltek, de ezeket tudják kezelni. Tájékoztatása szerint hajnalban megérkezett kishajóval Visegrádról a friss pékáru és tej, minden mással el vannak látva a boltjaik. Rendkívüli eseményt nem jelentettek.

Szentendréről vasárnap hajnalban 788 centiméteres vízállást jelentettek, a katonák és az önkéntesek egész éjjel dolgoztak. A legnagyobb gond most az Ady Endre úton van a település honlapján olvasható információk szerint. A homokzsákok alatt a víz szivárogni kezdett, ezért ellennyomó medencéket alakítanak ki végig a Dunakorzó északi végénél és a 11-es főút Pap-sziget felé vezető szakaszán. A korzó déli részénél a honvédség újabb megerősítésekkel szüntette meg a parapetfal szivárgásait a P'Art mozi előtt - írták.

Az Országos Műszaki Irányító Törzs vasárnap hajnalban azt közölte az MTI-vel, hogy Tahitótfalun, ahol szombaton az első védvonalat (amely mögött 50 lakóingatlan található) a víz átszakította, a második védvonal biztonságos megerősítésén dolgoznak.

Győrujfalunál már apad

Apad már a Mosoni-Duna Győrújfalunál; a kora délutáni tetőzés óta csaknem húsz centimétert csökkent a vízszint - közölte a legveszélyeztetettebb szigetközi település polgármestere vasárnap reggel az MTI-vel.

"Folyamatosak az átfolyások, folyamatosak a buzgárok, de mindent megoldunk. El kell érnünk a 150-160 centis apadást két napon belül, és akkor vehetünk egy mély lélegzetet" - mondta Nagy Imre Attila (független).

A katasztrófavédelem megyei igazgatóságának kora reggeli tájékoztatása szerint Győrújfalunál erősítették, bordázással támasztották meg a gátat, amelyhez egy helikopterrel is hordták a homokzsákokat.

Szobnál már tetőzött a Duna

Szobnál vasárnap reggel 6 órakor 732 centiméteres rekordvízállásnál tetőzött a Duna - tájékoztatta a Pest megyei város polgármestere az MTI-t. Remitzky Zoltán (független) elmondta, hogy elég erős a gát a településen, így reményeik szerint váratlan esemény már nem lesz.

Közlése szerint még szombat reggel kiköltöztették az ártér szélén lévő Rév utca, Park utca, Sport utca és a Széchenyi sétány 64 lakóját, mivel várható volt, hogy ezt a településrészt elönti a Duna (noha a korábbi árvizeknél ez még sohasem történt meg). Az aggály jogos volt, mert az érintett házakba betört a víz, és most 30 centiméter magasan áll - magyarázta a polgármester. Hozzátette: 52-en rokonokhoz, ismerősökhöz mentek, a többieket a helyi Szent László gimnázium és az idősek otthona fogadta be.

Szob környékén módosítani kellett az orvosi ügyelet ellátási területén - közölte korábban az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel.

A dunai árhullám visszaduzzasztó hatása miatt az Ipoly vízszintje is elérheti azt a szintet, hogy Szobról az ügyelet kilenc települést nem tud megközelíteni, ezért a térséget ellátó öt háziorvos megosztva gondoskodik az ügyeletről. Hasonló módon biztosítják a gyógyszertári ügyeletet: a szobi és a vámosmikolai gyógyszertár vezetője is vállalta, hogy telefonon folyamatosan elérhető lesz, és a gyógyszerigényeket kielégíti - írta az ÁNTSZ.

Útlezárások

Továbbra is három települést - Pilismarótot, Dömöst és Kisoroszit - nem lehet közúton megközelíteni az árvíz miatt az Utinform vasárnap kora reggeli összesítése szerint.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. honlapján olvasható részletes felsorolás szerint 65 útszakaszon van korlátozás érvényben, ebből 53 a teljes útlezárás, és 12 a félpályás.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye szerint az Utinform szolgálat 6 órai összesítése alapján országosan közel 162 kilométernyi közúton van érvényben teljes vagy félpályás útlezárás.

Pest megyében 20, Komárom-Esztergom megyében 19, Győr-Moson-Sopron megyében 5, Bács-Kiskun és Fejér megyében 4-4, míg Tolna megyében 1 útszakaszon van érvényben teljes útzár. Emellett 15 helyszínen van félpályás korlátozás vagy útszűkület. A közlekedők az 1-es, 2-es, 6-os, 10-es, 11-es, 12-es, 14-es, 111-es és 117-es főutakon számíthatnak jelenleg jelentősebb korlátozásokra.

A társaság továbbra is arra kéri a közlekedőket, hogy a dunai árvízzel érintett térségekbe csak akkor induljanak el, ha ott laknak vagy a védekezési munkákban vesznek részt.