A miniszterelnök a parlamenti nyitóbeszédét az árvízi helyzet ismeretével kezdte, csak ezt követte a devizahitelezés rendezése. A miniszterelnök röviden ismertette az elszámoltatási törvény, közben megjegyezte, hogy ugyan indultak alkotmánybírósági eljárások, de ez természetes. Orbán szerint eljön a fair bankok korszaka, a "ha győzünk", akkor minden egyes bank visszafizet minden egyes szabálytalanul elvett forintot.

A bankok elszámoltatását a kormányfő a közjó szolgálatával indokolta. Kifejtette: a szabadság fontos, nélkülözhetetlen, de nem cél, csak előfeltétel, a cél a békés és igazságos élet. A közélet pedig csak akkor lesz igazságos, ha a politika célja a közjó keresése, kijelölése és végül a közös jó szolgálata - hangsúlyozta Orbán, aki szerint igazságos életet úgy teremthetnek, hogy ha mindenki megkapja azt, amit megilleti, mindenki megteszi, ami tőle telik. A bankok elszámoltatása éppen erről szól - magyarázta a kormányfő.

Folytatódik a rezsicsökkentés, az áram ára szeptemberben csökkent, míg októbertől a távhő ára 3,3 százalékkal mérséklődik. A cél, hogy a magyarok fizessék a legkisebb rezsit - mondta Orbán.

A magyar gazdaság közel négy százalékkal bővült az első félévben - vagyis működik az adócsökkentés politikája, többen fizetnek adót, csökkent a munkanélküliség.

A NATO csúcs kapcsán Orbán a védelmi kiadások növelését ígérte.

Aláírták az az EU-val a partnerségi megállapodást, amely lehetővé teszi az uniós támogatások lehívását. A miniszterelnök megismételte azt a véleményét, hogy a mintegy 8000 milliárdnyi támogatás ellensúlyozza azt az összeget, amit a külföldi cégek profitként kivisznek az országból.

Megkezdődött az iskola, ám a gyerekeket számos bűncselekmény - nemi erőszak, pedofília veszélyezteti - ezért a gyermekvédelme megerősítését ígérte.