Orbán megmagyarázta a népszavazási eredményt

Egymillióval több magyar választópolgár szavazott bizalmat a kormány álláspontjának a vasárnapi kvótareferendumon, mint amennyivel 2014-ben hatalmazták fel kormányzásra az emberek a Fidesz-KDNP-t - mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben.
MTI, Napi.hu, 2016. október 3. hétfő, 11:56
Fotó: Napi.hu

A 2014-es választásokon induló pártok a migránskérdésről "egy kukkot sem mondtak és nem is mondhattak", ezért mivel a parlamenti választással a bevándorlás kérdését nem lehetett eldönteni, a választás eredményéből Magyarország véleményét levezetni nem lehetett, egyetlen becsületes megoldás maradt, döntsék el a magyarok, mit akarnak. Kik élhetnek Magyarország területén? Ki döntsön erről? Brüsszel vagy Budapest? - tette fel a kérdést a kormányfő, jelezve, ezt kellett a népszavazáson eldönteni.

Vannak, akik megpróbálják semmibe venni 3,3 millió ember akaratát - vélte a kormányfő, aki szerint egyetlen becsületes magyar választott képviselő sem hagyhatja, hogy ezt az akaratot bárki felülírja.

Közjogi értelemben ugyan nem kötelezi az Országgyűlést a népszavazás eredménye - jegyezte meg -, de a Ház érvényt szerezhet annak, ezért kezdeményezi az alaptörvény módosítását.

Magyarországnak minden joga megvan, hogy sorsdöntő európai kérdésekben hallassa a hangját az unióban, mert, mint fogalmazott, 2010-től "gyakorlatilag minta állammá váltunk" - jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint a vasárnapi kvótareferendumon a magyarok történelmet írtak. Vasárnap a nemek elsöprő győzelmével Magyarország nyert - jelentette ki a kormányfő, aki szerint mostantól 3,3 millió ember akaratát képviselik Brüsszelben.

A vasárnapi népszavazás elérte a célját, Magyarország döntött - értékelt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt a parlamentben. A cél az volt, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, tisztázzuk, mit akarnak a magyarok a tömeges migráció ügyében - mondta a kormányfő.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Dakota Summer, 2016.10.03 17:01

@Hajnalka_vagyok: Jaj, ja, azelőtt volt jó, még a Bach-rendszerben. Az nem volt magyarosch. :p
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Dakota Summer, 2016.10.03 17:00

@HauserArnold: Aki nem szavazott, azt hogyan lehet képviselni? Mi az álláspontja, hm?

Szerintem éppen elég baromságot hordtál már össze ma. :P
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Hajnalka_vagyok, 2016.10.03 16:32

@HauserArnold: magyarosch, mint az elmult kb. masfel evszazadban...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

HauserArnold, 2016.10.03 16:07

"...a kormányfő, aki szerint mostantól 3,3 millió ember akaratát képviselik Brüsszelben." - és azokét nem, akik mindössze 5 milliónyian vannak?

Milyen kormány az, amely nem a demokratikus többséget képviseli?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html