Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szerint Orbán Viktor a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak adott tegnapi interjújában kalapot emelt előtte és Bajnai Gordon előtt. Orbán arról beszélt, milyen intézkedéseket hozott két korábbi magyar kormány, amelyekkel szerinte Magyarország kiérdemelte, hogy a külföld kalapot emeljen előtte. Az említett lépéseket azonban a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány tette. Az előbbi csökkentette a deficitet 2008 végére 3,8 százalékra és limitálta a 13. havi nyugdíjat 80 ezer forintban, majd a Bajnai-kormány szüntette meg ezt a juttatást - írja az exkormányfő blogjában. Az ő kormánya emelte fel a nyugdíjkorhatárt 65 évre és Bajnaié hozta előre a bevezetést pár évvel. Végül Bajnai kormánya emelte fel az áfát 25 százalékra. Megáll az eszem - folytatja Gyurcsány -, a német sajtóból kell megtudnom, hogy Orbán szerint elismerést érdemelnénk. Eddig azt mondta, hogy megnyomorítottuk az országot. A volt kormányfő úgy látja, hogy Orbán ezt az elismerést itthon is megadhatná elődeinek.