A beszélgetés során számos témáról szó volt, így arról is, hogy Orbán Viktor szerint most a kampány főpróbája zajlik, melyben a fő kérdés az, hogy a kormány talpon van-e. A miniszterelnök sajnálkozását fejezte ki abban, hogy "a kormányon lévőknek több nehézséget okoz részt venni egy ilyen főpróbán, mert közben itt az ország, amelynek ügyei vannak, döntéseket kell hozni, így kevesebb módunk és alkalmunk nyílik kampányüzemmódban működni, mint riválisainknak".

Megemlítette azt a sokszor ismételt frázist is, hogy "Magyarországon a nemzeti kormányzás folyamatos nyomás és támadás alatt áll, így minden választás (tehát a 2018-asé is) legfontosabb tétje, hogy a magyar emberek érdekét szolgáló Országgyűlésünk és kormányunk lesz-e, vagy idegen érdekeket szolgál majd".

A riporter következő kérdésére, miszerint "azt hogyan éli meg, hogy sokan nem azonosulnak az ön által említett derűlátó ország képével, hanem egyenesen elviselhetetlen, felszámolandó, elsöprendő rendszernek minősítik?" Orbán azt mondta, hogy "természetes dolog ez. Nekem is tudomásul kell vennem, hogy a demokráciát választottuk a modern magyar állam létformájaként. A demokrácia olyan rendszer, amelyben mindenki szabadon gondolkodhat, szabadon alakíthatja ki a véleményét, amelynek hangot adhat, és másokkal együtt képviselheti is.

Egy érvelés- és vitaalapú rendszerben elkerülhetetlen, hogy véleménykülönbségek legyenek....Jól viseljük azt a tényt, hogy egy modern euró¬pai demokráciában mindig is lesznek olyan csoportok, amelyek a pokolba kívánják az embert. Számolnunk kell az irigységgel is, ami szintén emberi dolog."

Megállítani Sorosékat

"A magyarok története a szabadságharcok története. Soha nem fogadtuk el, és soha nem is fogjuk elfogadni, hogy mások döntsenek helyettünk arról, hogyan éljünk." - ismételte Orbán sokadszorra, aki szerint "nemzeti függetlenség vagy van, vagy nincs. A front ezért éppen akkora, amekkorát a nemzeti függetlenség védelme megkíván."

Szó esik ezek után a - "Soros-által támogatott" - migránsokról és, hogy milyen jövőben képzeljük el gyermekeink életét. "Nem akarunk párhuzamos társadalmakat, nem akarjuk kicserélni a népességet és nem akarjuk a keresztény civilizációt egy másfajtával leváltani. Ezért mi kerítést építünk, védekezünk, és nem engedjük, hogy a migránsok elárasszanak bennünket. A mi elképzelésünk szöges ellentétben áll a Soros-féle nemzetközi hálózatok Európa-képével."

Orbán megemlékezett a CEU-ról is: "az egyetem érzékeny dolog; szellemről, tanulásról szól, s ez minden diákban, tanárban megpendít egy érzékeny húrt. Ezt vegyük természetesnek. Az egyetemek ügye fontos és érzékeny téma, még akkor is, ha a Soros-intézményben tanuló diákoknak csak alig több mint tíz százaléka magyar. Idővel majd nyilvánvalóvá válik, hogy a félelmek alaptalanok. Lassan mindenki rá fog jönni, hogy nem egyetembezárásról van szó, hanem arról, hogy a törvények minden magyar egyetemre egyformán vonatkoznak. Kiváltságok nincsenek, senki sem állhat a törvények felett, még Soros György emberei sem. Nem hiszem, hogy a polgári értelmiség szívesen árulna egy gyékényen azokkal, akikről a hamarosan elfogadandó törvény eredményeképpen világosan kiderül: külföldi pénzen, külföldi érdekeket szolgálva, külföldi megbízásból végzik a tevékenységüket. Az egész ügy arról szól, hogy Soros György a nyilvánosság elől rejtetten, magyarországi szervezetein keresztül temérdek pénzzel támogatja az illegális bevándorlást."

Jóleső kérdés és öndicséret

Orbánéknak ugyanakkor nemcsak külföldi támadásokkal kell felvenniük a harcot, hanem itthonról is támadják, ahogy arra a riporter is rákérdezett: "Önöket a hazai ellenfeleik sem kímélik. Útszéli, kocsmai stílusban, személyeskedő hangnemben támadják az embereiket minden oldalról. Ki együttérezve, ki értetlenkedve, de sokan felteszik a kérdést: hogyan lehet ezt bírni?"

A válasz pedig: "Nekünk pontosan annyi erőnk van, amennyit az emberektől kapunk. Az ellenfeleink mögött álló milliárdosoknak meg pénzük van."

És hogy honnan indultak és hova jutottak? "A Fidesz néhány felhajtott gallérú, összeverődő srácból Közép-Európa legnagyobb politikai pártja lett. Megdöbbentő történetek naplója a miénk. Elsüllyesztettük a kommunisták Auró¬ráját, alkotmányos forradalmat csináltunk 1990-ben, háromszor vertük meg a baloldalt, végrehajtottuk a határokon átívelő nemzetegyesítés programját, új nemzeti alaptörvényt fogadtunk el, hazaküldtük az IMF-et, elszámoltattuk a bankokat, megzaboláztuk a rezsiszolgáltatókat, és úton vagyunk a teljes foglalkoztatottság felé. Röviden: köszönöm, jól állunk, és fogunk még ennél is jobban állni."