Az új kormány is folytatja a nemzeti konzultáció sorozatot, és folytatódik a szervezetekkel (KDNP, akadémia, kamarák, pedagógus kar, sportolók) folytatott konzultáció is - mondta az újraválasztott miniszterelnök. A KDNP-vel folytatott konzultációval kapcsolatban felmerült a családi csődvédelem ügye. Ezzel kapcsolatban a kormányfő azt válaszolta, hogy több dolgot nem fejeztek be. Az első helyre tett kereszténydemokrata igény a családi csődvédelem.

Ősszel lépne Orbán

Arra a kérdésre, hogy miért kell a Kúriára várni a devizahitelesek megsegítésének végső megoldásában, Orbán Viktor úgy felelt, hogy egy végleges és az emberek számára biztonságot nyújtó megoldást szeretnének. Nem fordulhat elő az a helyzet, hogy a kormány elkötelezi magát egy megoldás mellett, elkezdi végrehajtani, majd ezzel ellentétes tartalmú bírósági ítéletek születnek. Ez bizonytalanságot szülne. Meg kell várnunk ezeket a döntéseket, és amikor tiszta lesz a helyzet, a kormány rakétasebességgel meghozza a szükséges döntéseket és minden devizahitelest biztonságba fogunk helyezni - vetítette előre.

Arra a kérdésre, hogy mikor lehet erről döntés, azt mondta: "sürgetjük a bírósági döntéseket, reméljük, hogy a kormány az ősszel dönthet". A kúria döntése nyárra várható.

Gázügyek

Felkészültünk a legrosszabbra is - mondta arra a kérdésre, hogy hazánk hogyan készül a gázcsapok esetleges elzárására. Magyarországon a gázellátás is biztosított lesz, a kormány meghozta a szükséges döntéseket - fűzte hozzá Orbán.

A gázellátás eszközei magyar kézben vannak. Garantálni tudjuk Magyarország energiával történő ellátását - emelte ki. Arra a kérdésre, hogy meddig tudja garantálni, azt nyilatkozta, hogy elég hosszú ideig. Konkrétumot nem említett, csak megismételte: a stabil és kiszámítható gázellátás biztosított.

Emlékeztetett: a héten tárgyalt a Gazprom vezetőjével és olyan megállapodások születnek majd, amelyek a gázellátás stabilitását szolgálják.