Az Orbán Viktor németországi látogatásával kapcsolatos német lapértesüléseket Havasi Bertalan úgy kommentálta: a miniszterelnök április 18-án, 19-én és 20-án tartózkodik Németországban. Stuttgartban és Bonnban tárgyal majd vállalatvezetőkkel és a politikai élet szereplőivel, illetve több fórumon is előadást tart.

Havasi Bertalan helytállónak nevezte azt a lapinformációt is, miszerint a magyar kormányfő 19-én találkozik Helmut Kohl korábbi német kancellárral. Tekintettel arra, hogy a programok egy része nem sajtónyilvános, illetve folyik még a szervezés, a részletekről később tudnak tájékoztatást adni - közölte a sajtófőnök.