A kormányfő ugyanakkor arra kérte az embereket: jól gondolják meg, hogy még egyszer beleugranak-e ilyen kockázatos hitelkonstrukciókba, mert a kormánynak most sikerült megmentenie őket, de ezért "tengelyt akasztottunk a fél pénzügyi világgal, az összes magyar bankkal", és még egyszer aligha fog tudni ilyet megcsinálni.

A miniszterelnök szerint olyan problémát oldottak meg a csütörtöki megállapodással, amelyre korábban mindenki azt mondta, hogy megoldhatatlan. Orbán Viktor azt mondta, ez egy "más szellemiségű kormány" mint az elődei, mert nem azt magyarázza a parlamentben, hogy mit miért nem lehet.

A kormányfő szerint a megállapodás nagyon nagy siker Magyarország számára, hiszen sok százezer család életét teszi könnyebbé, éppen ezért mindenkit elismerés illet, aki részt vett a megállapodás kidolgozásában. Orbán Viktor külön kiemelte Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert, aki "hosszú hónapokon keresztül nagyon nehéz manővereket végzett" a megállapodás érdekében.

Leszögezte: sem a devizahiteleseket érintő megállapodás, sem pedig a 2012-es költségvetés újraszámolásánál nem volt szempont, hogy az "ne szúrja az IMF szemét", hanem az volt a szempont, hogy a magyaroknak jó legyen. Orbán Viktor kiemelte: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) delegációjával még semmilyen tárgyalást nem folytatott a kormány, de ezeken a tárgyalásokon nem is gazdaságpolitikáról beszélnek majd. A kormányfő úgy fogalmazott: az IMF egy bank, amelynek az a dolga, hogy szükség esetén hitelt, biztosítékot nyújtson a vele kapcsolatban álló országoknak, tehát, "ha úgy tetszik, a saját bankunkkal tárgyalunk".

A költségvetés újraszámolásának eszközeivel kapcsolatban leszögezte: az volt a fontos szempont, hogy a kormány szakítson elődei megszorításokra épülő politikájával, ezért onnan kell bevételt szerezni, ahol az nem fáj az embereknek. Példának a dohánytermékek jövedéki adójának emelését nevezte, amiért elnézést kért a dohányos emberektől, de szerinte ez egy olyan terület, ahol csökkenthető a fogyasztás.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a magán-nyugdíjpénztári befizetések mostantól mindig az állami kasszába mennek. Közlése szerint nem egyszeri döntésről van szó, az a 10 százalék, amit a magánnyugdíjpénztárakban maradt körülbelül 100 ezer ember a magánnyugdíjpénztárba fizetett, azt mostantól az állami nyugdíjalapba kell befizetni, és "ez most már mindig így lesz".

A kormányfő hangsúlyozta: a nyugdíjrendszer teljes átalakítása most befejeződik, lényegében önkéntessé válik, hiszen aki az államnak fizetendő járulékon túl akar még félretenni, azt a magánnyugdíjpénztárakon keresztül megteheti, de "amit az államnak be kell fizetni, azt mostantól az államnak kell befizetni, nem lehet máshová". Hangsúlyozta: a 2012-es költségvetés főszámai a tervek szerint nem változnak és a kormány igyekszik tartani a büdzsé elfogadásának eredeti menetrendjét. Hozzátette ugyanakkor, "szűken vagyunk, már éjszakai is ülésezik a parlament, ezért eljött az ideje, hogy a következő év során majd mélyebben átgondoljuk, hogy a parlament működési rendjét szabályozó előírások" segítik-e a munkánkat.

A sarkalatos törvényekkel kapcsolatban Orbán Viktor úgy fogalmazott: "nagy kő esik le a szívéről", ha mindegyiket elfogadja az Országgyűlés, mert az országnak nyugalomra, konszenzusra, megegyezésre van szüksége. Azonban olyan "szétzüllött, szétesett és szétvert állapotban vannak alrendszerek," mint például az oktatás, az egészségügy, a közigazgatás, vagy a rendvédelem, hogy azokat nem lehetett konszolidálni abban az állapotban, ahogy "azt a szocialisták itt hagyták". Mostanra az átalakítások elkészültek, ezután lehet konszolidálni őket - tette hozzá.

A miniszterelnök bízik abban, hogy a Bankszövetséggel hamarosan aláírandó növekedési paktummal esélye lehet az országnak arra, hogy a kiszámíthatatlan környezetben is jól teljesítsen a magyar gazdaság. A növekedési tervvel kapcsolatban elmondta: a növekedéshez pénz, vagyis hitel szükséges, ezzel kapcsolatban a kormány tárgyal a kereskedelmi bankokkal, hogyan tudnak a magyar kis- és középvállalkozóknak jobb feltételekkel és nagyobb összegben hitelt adni, valamint ilyen eszköze van a Magyar Fejlesztési Banknak (MFB), a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) is, illetve "Matolcsy György minisztériuma környékén létrehoznak egy olyan pénzügyi csoportot, amely az export teljesítményét kívánja növelni a magyar gazdaságnak". Ezen kívül konkrét beruházási elképzelésekre is szükség van területileg lebontva és ágazatonként is meghatározva - hangsúlyozta a kormányfő.

A kormányfő az európai uniós kormányközi megállapodással kapcsolatban leszögezte: Magyarország nagyon fegyelmezett gazdaságpolitikát folytatott az elmúlt másfél évben, ezért "jogos az az igény, hogy ne velünk fizettessék meg a más fegyelmezetlen országok által okozott károkat." Hozzátette: a kormány a legversenyképesebb adórendszert építette fel Magyarországon, és "ebből nem fog visszahátrálni".

Orbán Viktor jó esélyt lát arra, hogy ügyes tárgyalással meg lehet győzni a tagállamokat: ne emeljenek be adóharmonizációs elemeket a megállapodásba. Véleménye szerint ráadásul ez az egész Európai Unió érdeke, hiszen kell hogy legyen verseny Európán belül, különben egész Európa nem lesz versenyképes globálisan.