Orbán szerint ez a legfontosabb ügy

Jövőre 95 ezerrel emeli a közmunkások számát a kormány - mondta a kormányfő a Vas Népének. Orbán Viktor a kedden megjelent interjúban leszögezte, hogy a legfontosabb ügynek a Munkahelyvédelmi Akcióterv végrehajtását tekinti jelenleg. A kormányfő a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű kőszegi közéleti rendezvénysorozat alkalmával nyilatkozott a megyei napilapnak.
MTI, 2012. augusztus 28. kedd, 09:58
Fotó: Napi.hu

Orbán Viktor szerint jövőre a jelenlegi 205 ezerről 300 ezerre emelik a közmunkások számát, a cél pedig változatlan: tíz év alatt egymillió munkahelyet létrehozva ötmillió, de inkább öt és fél millió ember dolgozzon Magyarországon. A kormányfő a legnagyobb ügynek jelenleg a Munkahelyvédelmi Akcióterv végrehajtását tekinti, szerinte ugyanis a magyar gazdaság sikerének kulcskérdése, hogy a fiatalokat, az 55 év felettieket, a gyermeknevelésből visszatérőket, valamint a tartós munkanélkülieket alkalmazó vállalkozások a mainál jóval kisebb járulékot fizessenek. A kisvállalkozásoknak könnyített adózást vezetnek be, az áfaigénylést pedig úgy alakítják át, hogy az "fair legyen.

Az akcióterv végrehajtására 300 milliárd forintra van szükség, ennek előteremtéséről jelenleg nagy viták vannak az ellenzékkel, néhány gazdasági szakemberekkel és az IMF-el - mondta a miniszterelnök. Hozzátette: szeretné megnyerni az akcióterv körüli harcot, és nyilvánvalóvá tenni, hogy Magyarország képes végrehajtani azt.

Orbán Viktor elmondta, hogy a belső fogyasztásra termelő cégek helyzete egyre nehezebb, mert az emberek egyre óvatosabbak, tartanak attól, hogy hitelt vegyenek fel, majd abból vásároljanak, építkezzenek. A hitelválság hatásai miatt ez érthető, hiszen "aki egyszer már megégette a száját forró tejjel, az a hideg vizet is fújva issza" - fogalmazott.

A miniszterelnök szerint az agráriumban vannak kedvező változások: meghirdették a 2020-ig szóló Nemzeti Vidékstratégiát és az annak végrehajtására szolgáló 300 milliárd forintos forrással rendelkező Darányi Ignác tervet, amely elősegíti a vidéki munkahelyteremtést és a foglalkoztatás bővítését.

Aki kimegy, az jöjjön is vissza

Orbán Viktor szerint az emberek biztonságérzete mindennél fontosabb, ezért a kormány gátat szabott a rezsiköltségek emelésének, gondoskodott a nyugdíjak reálértékének megőrzéséről, a közrend és közbiztonság területén pedig már eltűnt az az érzés, hogy a kormány és a rendőrség nem ura a helyzetnek. Az utóbbi években több ezer rendőrt sikerült felvenni, megkezdték a korrupció kiszorítását a rendőrségből, és kizárják a lehetőségét a bűnözőkkel való összefonódásnak - közölte a kormányfő.

A köznevelés és felsőoktatás átalakításával kapcsolatban kijelentette: a Diákhitel-II mindenkinek lehetővé teszi, hogy anyagi helyzetétől függetlenül folytasson felsőfokú tanulmányokat. Szavai szerint az, hogy a többen külföldön vállalnak munkát a magasabb fizetés reményében, szintén azt mutatja, a magyar ember hajlandó dolgozni a boldogulásáért. Az nem a probléma, hogy valaki kimegy, és egy, két, három országban is kipróbálja magát, aztán pedig hazajön, mert ettől csak megerősödik az ország. A gond az, ha nem szabad választásból, hanem kényszerből mennek külföldre az emberek - mondta a miniszterelnök. Azt kellene elérni, hogy megőrizzék mozgékonyságukat, bátorságukat, nyitottságukat, és ha kimennek is dolgozni, megmaradjanak magyarországi kötődéseik, és ne vesszen el a hazatérés lehetősége - fűzte hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Ghanima, 2012.08.30 15:54

az agráriumban vannak kedvező változások: - naná, a haverok kapják meg az állami földeket. Egyelőre ugyan csak bérletként, de ha meg kell védeni a szent magyar földet, akkor mielőtt lejár a türelmi idő az EU oldaláról, akkor természetesen inkább legyen az övék örökbe! Mennyivel másabb is az, mintha gaz idegenek hajtják a rab magyarokat közmunkára!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

coni, 2012.08.28 16:10

Épeszű ember nem gondolhatja, hogy 10 éven belül érdemes lesz visszajönnie. A fiatalok nem csak kalandvágyból és anyagi okokból hagyják el az országot, hanem nem bírják ezt a gyűlölködést és demagóg ígérgetéseket hallgatni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2012.08.28 11:19

Adunk a szarnak egy pofont. Kozpenzekbol, a tobbiek adojabol, a tobbiek nyakan foglalkoztatjak oket, ami semmit nem hoz az orszagnak, csak megdragit mindent.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2012.08.28 11:19

Adunk a szarnak egy pofont. Kozpenzekbol, a tobbiek adojabol, a tobbiek nyakan foglalkoztatjak oket, ami semmit nem hoz az orszagnak, csak megdragit mindent.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sattila80, 2012.08.28 11:13

Valami stand up comedy fesztivál volt ez, ahol összehordta ezt a sok sületlenséget.... Nem jönnek ide külföldi cégek - befektetők, a meglévők nem mernek beruházni mert bizonytalan ez az ország de inkább rossznak mondanám erre meg veri a nyálát hogy jövőre 200 helyett 300 ezer ember sepri a kutyaszart meg a falevelet az árok partján? akiknek estetleg rendes munkahelyük volt vagy esetleg lehetne más gazdaságpolitika mellett.... fasza, az szja csökkentésnek meg nagyon örülök csak az oktatási rendszer meg az egészségügy illetve a közbiztonság reformja olyan jó irányba halad hogy orvoshoz sem merek menni de lassan az utcára sem, az oktatás meg sajnos még nem érint mert ebben a káoszban még nem szívesen vállalnék gyereket
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html