Orbán Tusványoson: ha fél az ember, akkor védekezik

Bármit csinál a kormány, nem hajlandók európaiként elismerni. Ki akarták szorítani Magyarországot az európai fősodorból, de nekünk lett igazunk, a fekete bárányból nyáj lett – mondta az Index szerint Orbán Viktor Tusványoson.
Index.hu, 2016. július 23. szombat, 11:01
Fotó: Napi.hu

Az alkotmányt, a "határokon átnyúló nemzetegyesítést", sok minden más lépését bírálták, de az idő Orbán szerint őt igazolta.
Mi folyik Európában - teszi fel a kérdést Orbán, majd egyből meg is adta a választ: félelem, Brexit, terror, migráció. A kormányfő szerint Európában napról napra nő a félelem. Elhatalmasodik az érzés, hogy bizonytalan a jövő.

Az elmúlt 50 évben, ha egy nyugat-európai fiatalnak azt mondták, ha rendesen elvégzed az iskoláidat, dolgozol, akkor biztos lehetsz abban, hogy jobban fogsz élni, mint a szüleid. Ez volt a perspektíva, az európai vonzerő. Mi van ma? Ha ezt mondanám egy angol, francia, német fiatalnak, attól tartok, kinevetne. Az európai élet ígérete megrendült - mondta az Index szerint Orbán.

A világgazdaságot egyedül uraló Európa mellé beléptek mások is, ez átrajzolt mindent, a Nyugat ehhez nem tudott alkalmazkodni. A teljesítménye leértékelődik, a jövendő nemzedék sem láthat olyan perspektívát, mint az előző. Európát elitválság is jellemzi. Mindig ugyanonnan jöttek Európa vezetői, akár jobb, akár baloldaliak - hangsúlyozta Orbán, aki szerint az emberek nagy tömegei mást akarnak, mint az elitek akarnak és csinálnak. Ez adja a nyugtalanságot és feszültséget.

Márpedig a bizonytalanság megöli a lelket. Ha fél az ember, akkor védekezik. A nagy dolgokhoz kitárt lélekre és nagy szívre van szükség - vélte.

Szerinte abba kellene hagyni a denacionalizálást, a nemzeti jogkörök visszaszorítását. Van olyan, ami ellen Brüsszel nem, de mi tudunk védekezni - indokolta. Ugyancsak abba kellene hagyni a hamis önértékelést. Egy EU-s vezető úgy beszél az EU-ról, mint 10-15 éve. Akkor még globális szereplő volt. Az angolok kilépésével lezárult egy korszak, ez megszűnt. Az EU ma regionális szereplő. Vagy még az sem, például az ukrán konfliktusban az USA a fő szereplő. Szíria ügyében USA és Oroszország - emelte ki a kormányfő, aki ugyancsak bírálta Európa idealizálását. Ha magyar vagy, európai vagy. Ez rendben van, de ebből kifejlődött egy politika, ami ideológiát gyárt Európából. Ne legyen gyanús, ha egy nemzet akar megoldani egy problémát. Nem kell mindenre közös európai válasz - mondta.

Amíg a migránsválságot együtt akartuk megoldani, csak baj volt. Amióta mindenki maga hozzálátott, azóta jobb a helyzet. Ideologikus gondolkodás helyett praktikus gondolkodás kell - mondott egy példát. A helyzet demokratikus legitimációs krízist okoz Európának. Például az, hogy az Európai Bizottságnak megengedtük, hogy saját magát politikai szereplőnek nyilvánítsa. A kötelező kvótaszabályozással kicselezi a miniszterelnököket - vélte.

Orbán szerint a bevándorlás és a terrorizmus kapcsán "nyilvánvaló tényekről folynak viták, nem a tanulságokról". Arról meg szerinte a tanakodás, hogy a fehér fehér-e, a fekete fekete-e, így nehéz dűlőre jutni. Szerinte az elitek és a nép véleménye között hatalmas a szakadék.

Orbán szerint Trump jó lenne Európa számára, így például egyetért azzal az állításával, hogy nem kell lépten-nyomon beavatkozni a világban a "demokráciaépítés" okán, a stabilitás a legfontosabb, ez utóbbit kell támogatni.

Az arab országok népessége növekszik, Európáé fogy, tehát a migrációs is növekedni fog - véli Orbán. Ezért meg kell védenünk magunkat a nyomástól, mégpedig határvédelemmel. Amit plüssállatokkal meg virágokkal nem lehet. Persze a menekültek nagy része, kivéve a terroristákat, valóban nehéz helyzetből menekült, amit illetően mi megértőek vagyunk. A védekezésnek viszont nincs barátságos formája, aki illegálisan jön, azt meg kell állítani - emelte ki.

Magyarország az egyetlen

Egyetlen célját sem képes elérni az európai vezetés, új irányt kell adni Európának - mondja Orbán. A brüsszeli bürokraták jelentik az akadályt, nem az iszlám. Ők nem hagyják, hogy az iszlámot úgy kezeljük, ahogy kell. Ha hagynák, nem lenne baj.

A nyugati elitek nem hajlandóak elismerni hibáikat, csak tovább sulykolják, amit eddig, képtelenek a változásra. Ámde Közép-Európa országai gyökeres változást akarnak. Mi vagyunk az új Európa, mutatjuk az irányt - emelte ki.
Korábban, amikor azt mondták, van régi és új Európa, akkor megsértődtünk. Ezer évesek vagyunk, miről beszélnek? Európa fővárosának gyakrabban jut eszünkbe Budapest, mint Brüsszel.

Ma már nem feltétlen történetfilozófiailag kell reagálni erre. Ma a régi Európa azt jelenti, hogy képtelen változtatni. Az új viszont tud, így perspektivikusabb.

Ma egy lengyel, cseh, szlovák, magyar fiatal előrébb jut, ha tanul és dolgozik. Itt még érvényes az európai álom. Az egyetlen ország, ahol az emberek elmondhatják a véleményüket a migrációról, az Magyarország.

Mindaz, amit 2010-ben Magyarországon elkezdtünk - keresztény alkotmány, családpolitika, geopolitikai realitások figyelembevétele - egyetlen célt szolgáltak, amit az elmúlt időszak igazolt: Magyarország biztos pont maradjon egy bizonytalan világban - fejezte be a beszédét a miniszterelnök az Index szerint.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2016.07.23 16:42

"keresztény alkotmány" : a gyereken majd leverjük, hogy a "megvédett nyugdíjak" nem fedezik a szülei öreg eltartását.

"családpolitika" : csak gyerek nem születik több tőle... sőt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rigolya, 2016.07.23 16:39

Szóval meg se akarjuk adni az esélyt a jobb életre a gyereknek...

ezért rohasztotta le orbánia mind az oktatást, mind az egészségügyet, s kiszámíthatatlan gazdaságpolitikájával, mutyijaival az új beruházókat is távol tartja...

Így már világos!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

teuton, 2016.07.23 14:14

Nem egeszen ertem... Ha a megmondo pocakos huszar mindig mindenkinel jobban tud, akkor miert nem ö Europa mar kiralya, miert csak Magyarorszag szemetdombjan kukorekol? Persze a sajat hasonlataval elve a birka birka marad, teljesen mindegy, hogy fekete barany vagy nyaj... Azonkivül pedig igaza sincs, mert aki fel, az nem vedekezik, hiszen csak valami konkret dolog ellen lehet vedekezni! Aki fel, az legyen ovatos, de vegye azt is eszre, ki kelti a felelmet es vedekezzen az ellen! Ez pedig Orban...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarTosPista, 2016.07.23 14:11

Már nem Napoleoni nagyság, hanem a világ ura címre is pályázhat. :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

csacsaló, 2016.07.23 11:53

Orbán ezúttal is alulmúlta önmagát. Van még tér lefelé?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html