Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Minden egyes forintnak a sokszorosát kapja vissza az egész magyarság oktatásban, nevelésben, kultúrában, családok, elesettek, szegények, öregek, betegek gondozásában vagy éppen nemzetépítésben, határon túli magyar közösségek megsegítésében. Sok-sok területen, ahol az egyház és az állam ma egymás munkatársai" - fogalmazott az egyházi intézmények állami támogatásáról a kormányfő.

Orbán Viktor - idézve Gyökössy Endre református lelkészt, író-költőt - azt is mondta: "arra kaptuk a keresztény szabadságot (...), hogy homo christianusoknak neveljük" a gyermekeket, hitükért, családjukért, nemzetükért és embertársaikért elkötelezett embereknek. Szerinte a mi nemzedékünk három feladatot kapott: az első a megmentése és a megújítása annak, amit a magyarok az elmúlt ezer évben a Kárpát-medencében létrehoztak, ezért újultak és újulnak meg több száz éves templomok, közösségi terek, iskolák.  A második feladatnak nevezte új templomok, óvodák, iskolák építését határon innen és túl. Ezzel "kiépítve azt az erős védelmi vonalat, amely segít megtartani az utánunk jövő nemzedéket is kereszténynek és magyarnak", szerinte az egyház és állam ebben a két feladatban egymás szövetségesei. Végül a kormányfő az eddig elvégzett munka megvédését nevezte meg harmadik feladatként, mondván nem lehet kitérni az elől a kérdés elől, hogy mi legyen a gyermekeinkkel, milyen értékek alapján rendezzék be az életüket, hogyan viszonyuljanak családjukhoz, magyarságukhoz, "sőt a tulajdon nemükhöz is".

Szerinte határozott választ kell adni arra, "mi az, amit mi akarunk átadni majd az utánunk jövő nemzedékeknek", hogy "ne szakadjon meg az a hagyomány, amely bennünket ezer év magyarjaival összeköt", hogy "megértsék, nekik is hozzá kell tenniük a számukra kiszabott időt ehhez az ezer évhez, hogy a következő ezer év se történhessen meg nélkülünk".

Ha az "Ön kicsoda és miért?" egyszerű kérdésére "tudjuk a megfelelő választ, akkor nagy baj már nem történhet velünk az életünkben. És mi azt szeretnénk, hogy ne történjen baj gyermekeink és unokáink életében sem" - fogalmazott Orbán Viktor, kiemelve: ez az iskola a legalkalmasabb helyek egyike arra, hogy megtanítsa a növendékeinek, kik ők, kik vagyunk mi, magyarok, és miért, vagyis mi a küldetésük ebben az életben.

A miniszterelnök beszédében felidézte, legutóbb 77 éve adtak át Budapesten új református gimnáziumi épületet - a Lónyay utcait -, és azt is felelevenítette, hogy a budafokiaké volt az első református óvoda az országban. Ebből az óvodából idővel kibújt egy református általános iskola, abból pedig egy református gimnázium gondolata - tette hozzá Orbán Viktor.