Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Orbán Viktor miniszterelnök az idei első, január 9-ei kormányinfón jelentette be, hogy a kormány fejlesztési forrásokat csoportosít át, mivel jogosnak tartják a kórházi körülményekre tett észrevételeket. Ezért úgy döntöttek, hogy "minden három évnél régebben fölújított kórházban minden kórtermet, minden várótermet és ahhoz kapcsolódó minden szociális teret fel kell újítani, és amíg ez nem történik meg, addig másfajta fejlesztéseket nem tudunk támogatni, ez a legelső ebben az évben" - közölte Orbán Viktor.

A felújításokkal kapcsolatban Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter január végén azt mondta, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felmérése szerint országosan 140 milliárd forintba kerülhetnek a munkák, és ezekre nem lesz központi beszerzés.

Azóta a koronavírus-járvány miatt háttérbe szorult a kórházak kifestésének ügye, de egy mai, augusztus 14-ei határozatában a kormány forrást rendel 17 budapesti intézmény felújítására, amelynek része lehet a falak tatarozása is - derül ki a Magyar Közlönyből.

A kormány egyetért azzal, hogy az Egészséges Budapest Programban érintett 17 fővárosi székhelyű, állami fenntartású, közfinanszírozott kórház fertőtlenítési célú felújítása - egyes esetekben a kórház külső felújítása is - megkezdődhessen, ezért felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy vizsgálja meg a feladat végrehajtásához szükséges 60 milliárd forintnyi európai uniós forrás bevonásának lehetőségét - áll a kormányhatározatban. Azonban ha nem sikerülne részben vagy teljesen uniós forrás címezni a felújításra, akkor a pénzügyminiszternek kell gondoskodnia legfeljebb 60 milliárd forint forrás rendelkezésre állásáról a 2020-as központi költségvetésben.

A felújítást ugyanakkor nem bízzák a kórházakra, a munkák előkészítésére és megvalósítására a Pénzügyminisztérium alá tartozó Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságot jelölik ki (e szervezet feladata többek közt a minisztériumok ellátása és a költségvetési szervek központosított közbeszerzéseinek lebonyolítása).

A kijelölt fővárosi egészségügyi intézmények:

1. Észak-Közép-budai Centrum, Új Szent János Kórház és Szakrendelő
2. Dél-Pesti Centrumkórház-Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet
3. Országos Korányi Pulmonológiai Intézet (OKPI)
4. Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet
5. Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet
6. Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház és Rendelőintézet
7. Károlyi Sándor Kórház
8. Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet
9. Országos Klinikai Idegtudományi Intézet (OKITI)
10. Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet
11. Országos Onkológiai Intézet (OOI)
12. Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI)
13. Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet (ORFI)
14. Péterfy Kórház-Rendelőintézet és M. J. Orsz. Traumatológiai Intézet
15. Szent Imre Egyetemi Oktatókórház
16. Szent Margit Kórház
17. Uzsoki utcai Kórház

Recepció is lesz a kórházakban

A kormányhatározatban az emberi erőforrások miniszterének feladatául szabják azt is, hogy gondoskodjon

  • intézkedési terv készítéséről az állami fenntartású fekvőbeteg-szakellátó intézményekben recepció szolgáltatás kialakítása érdekében (a 17 fővárosi kórházban is),
  • intézkedési terv kidolgozásáról az állami diagnosztikai laborhálózat kialakítása érdekében a közfinanszírozott feladatokat ellátó laboratóriumok épületeinek és gépparkjának felmérésére, a szükséges fejlesztések meghatározására.

Plusz havi díj a koronavírus-járvány elleni védekezésre

A kormány arról is döntött, hogy kiegészítő, havi fix összegű díjazást kapjon a SARS-CoV-2 járvány elleni védekezésre a Dél-pesti Centrumkórház 200 millió forint, az Észak-Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő 100 millió forint és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet 60 millió forint összegben, erről és ennek jogszabályi feltételeiről szintén az emberi erőforrások miniszterének kell gondoskodnia.

A kormány ebben a határozatban egyszeri jelleggel megemelte 1,44 milliárd forinttal az Egészségbiztosítási Alap összevont szakellátás jogcím előirányzatát is, egyéb működési célú kiadások finanszírozására.