Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Fidesz-szavazók négyes alát, a szocialista szimpatizánsok kettest, a Jobbik és az LMP szavazói ennél valamivel kedvezőbb osztályzatot adtak az Orbán-kormánynak első, közel száz napos teljesítményére - derült ki a Vasárnapi Hírek által idézett felmérésből. A Szonda Ipsos 1200 ember telefonos megkérdezésén alapuló kutatása szerint a bizonytalanoktól 2,8-as átlagot kapott a kormány az első hónapjaira.

A Vasárnapi Hírekben közzétett grafikonok alapján az augusztus 7-15. között megkérdezettek 40 százaléka szerint nem változtatott az Orbán-kormány eddigi tevékenysége az ország helyzetén. 37 százalékuk szerint javított, 15 százalékuk szerint rontott, 8 százalék pedig nem tudja, illetve nem válaszolt. A válaszadók 45 százaléka szerint nem változott az ország gazdasági helyzete, 26 százaléka szerint romlott, 19 százaléka szerint viszont javult. Tíz százalék nem tudja, illetve nem válaszolt.


Az országban élő emberek helyzete a többség véleménye szerint nem változott, illetve romlott (40-40 százalék). A válaszadók 10 százaléka mondta azt, hogy javult. Ugyancsak tíz százalék nem tudja, illetve nem válaszolt. A "Hogyan alakult ön, illetve családjának helyzete?" kérdésre a válaszolók 61 százaléka azt mondta: nem változott, 29 százalékuk szerint romlott, 8 százalékuk szerint javult, 2 százaléknyian pedig nem tudják, illetve nem válaszoltak.

A többség - 47 százalék - szerint a 2010-es év hátralévő részében az ország gazdasági helyzete javulni fog. A megkérdezettek 27 százaléka válaszolt úgy, hogy nem változik a gazdasági helyzet, 16 százalékuk szerint pedig romlik. Tíz százalék nem tudja, illetve nem válaszolt.