Több mint hatéves autóparkjukat tervezik lecserélni a Nébih és a megyei kormányhivatalok élelmiszerlánc-felügyeleti, mezőgazdasági és erdészeti részlegei. Az erről szóló közbeszerzési ajánlati felhívás októberben jelent meg december 7-i ajánlattételi határidővel. Ezt ugyanakkor december 2-án módosították, így a cégeknek december 23-ig lesz lehetőségük ajánlatot tenni.

A Nébih és a kormányhivatalok jelenleg 145 darab Suzuki Swiftet, 398 Suzuki SX4-et, 153 Suzuki Jimny terepjárót, 134 Ford Ranger pickupot és 8 Ford Tranzit kisbuszt használnak. A vezetők főleg Skodákat, amelyek 5-13 évesek. A teljes flottából egyébként 70 darab van a Nébihnél, a többi a kormányhivataloknál - tudta meg a Napi.hu a Nébihtől.

A flottát az Arval Magyarország Járműparkkezelő Kft. kezeli, a céget a Fordokkal kereskedő Solymár-Szalay Kft.-vel együtt 2009-ben választotta ki a Nébih elődje, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. A nyertesekkel akkor nettó 4,99 milliárd forintért, 6 évre szóló szerződést kötöttek, amelyben vállalniuk kellett a hivatal 1144 használt autójának felvásárlását is, így azt beszámították az ajánlott bérleti-üzemeltetési díjba.

Miért hosszabbítottak szerződést?

Az új közbeszerzés kiírását követően, idén november 25-én a Nébih 5 hónappal meghosszabbította a 2009-es szerződést (72-ről 77 hónapra). Bár erre volt lehetősége a hivatalnak, felmerül a kérdés, miért nem írták ki korábban a közbeszerzést. A Nébih lapunknak küldött válaszában azt írta, hogy a műszaki feltételek előkészítése egy éve tart, egyeztetve a kormányhivatalokat irányító Miniszterelnökséggel, és mivel az autók számos feladatot látnak el, az "alapos munka hosszú időt vett igénybe".

Mi lesz a gépjármű-beszerzési stoppal?

Bár azt nehéz vitatni, hogy az élelmiszer-biztonsági ellenőrzéseket végző hatósági embereknek megbízható autókra van szükségük, a beszerzés mégis ellentmond annak az ígéretnek, amelyet Lázár János tett még nyáron, amikor a kormány visszavonatott egy 6 milliárd forint értékű, járművásárlásra szóló központosított közbeszerzést. A Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta, hogy a kormány szükségtelennek tartja a beszerzést, és azt is kijelentette, hogy "a következő időszakban semmilyen gépjárműbeszerzés nem lesz".

Hogy ez az időszak lejárt-e, nem tudjuk, de mivel a Nébih a Lázár János által vezetett tárcával egyeztetve írtja ki a tendert, vélhetően ezt már nem tartja feleslegesnek a kormányzat. Ráadásul a Nébih szerint a bérleti és üzemeltetési szerződés nem számít valódi beszerzésnek és a bérelt autók mennyiségét sem növelik.

"Cél, hogy a legalább a jelenlegi, biztonságos műszaki színvonal továbbra is fennmaradjon, és ez ne igényeljen aránytalanul nagy ráfordítást. Az elavult gépkocsipark cseréjére több okból is szükség van. Egyrészt fontos munkatársaink biztonsága, másrészt egy öreg gépjárműparkot nem lehet költséghatékonyan üzemeltetni" - írta válaszában a hivatal.

Más hivatalok is megoldják

Bár a 6 milliárdoshoz hasonló volumenű állami járműbeszerzés nem volt nyár óta, az állami intézmények saját hatáskörben megoldják az autóbeszerzéseiket. Legutóbb például a GVH 12 milliós terepjáró-beszerzése került reflektorfénybe, ezt a járművet a munkatársak használjak majd a kiszállásokhoz.