Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hazai költségvetési forrásból, több mint nettó 3,4 milliárd forintból újul meg az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldala a 90-es és 111-es kilométer szelvények között, Siófok térségében.

A kivitelezők 2018. augusztus 22-én, szerdán vehetik át a munkaterületet, melynek első lépésében a munkavégzés alatti terelések kiépítését kezdik majd el. A beruházás első ütemében a 102-es és 111-es kilométerszelvények között kezdődnek el a munkálatok, illetve a 92-es, 94-es, 100-as és 102-es kilométerszelvényeknél lokális javítási munkákat végeznek az adott szakaszokon található hidaknál. Az első ütemben szereplő munkák várhatóan a téli üzemeltetési időszak kezdetéig tartanak majd - írja kedd reggeli közleményében a beruházást végző Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az idei évben munkába vett szakaszokon teljes pályazár mellett dolgoznak majd a kivitelező munkatársai. A Letenye felé tartó oldal forgalmát így a főváros irányába vezető oldalra terelik át. Mivel a Budapest felé tartó irányban összesen három sáv áll így rendelkezésre, ezért a főváros felé a leállósávon és a külső sávon, míg Letenye irányába egy sávon haladhat majd a forgalom.

Fontos tudnivaló, hogy Siófoknál, a 65-ös főút csomópontjában egészen addig ki lehet majd hajtani, amíg a géplánc oda nem ér. A munkaterület mellett 60, illetve 80 kilométer/órás sebességkorlátozás lesz érvényben. (Döntöttek a régióban: ingyenes marad 900 kilométer autópálya.)

Az átfogó felújítási munkák során a kivitelezők a teljes, Letenye felé vezető pályaoldalt felújítják, a külső sávon modern, innovatív és környezetbarát technológiát, úgynevezett hideg REMIX eljárást alkalmaznak, mellyel az elbontott útalap jó részét újrahasznosítva építik ki az új alaprétegeket. Majd ezt követően új kopóréteget terítenek a szakemberek.