Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság szerdai számának cikke

A cég jelenlegi többségi tulajdonosa a Mol, míg a maradék 27,5 százalékkal a piaci szereplők alkotta Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ) rendelkezik. Nem feltétlenül rossz a Mol számára azonban ez a lépés, ennek megítéléséhez azonban tudni kellene a részleteket is − véli Pletser Tamás, az ING elemzője. Ennél többet azonban a részletek hiányában nem lehet az ügyről mondani − tette hozzá. Ugyanezen a véleményen van Kuti Ákos, az Equilor vezető elemzője is, aki szerint szintén a részletek rejtik majd a megoldás kulcsát. A Mol részesedésének könyv szerinti értéke korábbi elemzői becslések szerint 150 milliárd forint lehet.

Egy Molhoz közel álló forrásunk szerint a legvalószínűbb folytatás az lesz, hogy a Mol és a kormány tárgyalásos úton rendezi a kérdést, amire a magyar olajtársaság készen is áll. A jelenlegi szabályozás szerint a szőregi tározó látja el a stratégiai tárolást, amelyet 220 milliárd forintért épített meg a Mol, miután az erre vonatkozó állami megbízást elnyerte. Ennek fejében 30 évre kapott egy letéti szerződést, amelynek alapján évi 13-14 milliárd forintos bevétele származik 2010 óta a társaságnak.

A legvalószínűbb, s az állam számára legolcsóbb forgatókönyv szerint a kormány megállapodik a Mollal a tároló átvételéről − erre a cég nyitott is. A kormány ugyanakkor dönthet másképpen is, hiszen az E.Ontól megvett tározókból is kinevezhet egy másikat a stratégiai készletek számára. Azonban ez nem jelent számára végleges megoldást, hiszen szinte biztosan perre számíthat abban az esetben, ha ezzel együtt a szőregi tározónál egyoldalúan megszünteti a stratégiai tárolást. Márpedig a peres eljárással időt ugyan nyernek, de végül biztosan többe kerülne a helyzet megoldása.