A tavaly Szép-kártyával szállást foglalók közül minden harmadik magyar gondolja úgy hogy több mint felére csökkentené az utazási kiadásait, ha ezentúl készpénzben kapná meg a korábban béren kívüli juttatásként járó összeget. Csupán 17 százalékuk gondolja úgy, hogy továbbra is teljes egészében üdülésre, kikapcsolódásra fordítaná ezt a pénzt. A kártyatulajdonosok 40 százaléka utazás mellett inkább mindennapi étkezésre költene még többet, 22 százalék pedig ruhákat venne belőle.

A Szállás.hu szerint az eddig Szép-kártyával fizetők 60 százaléka eltűnhet a turisztikai piacról. Ráadásul nem csak a foglalási szám, hanem a szállásra fordított költségek is jelentősen csökkennének.

A szálláshelytípusok közül az elmúlt években jelentős beruházásokat végrehajtó hotelek és a szállodák járnának a legrosszabbul a visszavonással, ugyanis a tavaly Szép-kártyával szállást foglalók több mint kétharmada itt töltötte vendégéjszakáit.

Ráadásul a hotelek nemcsak az eddig Szép-kártyával kiegyenlített szállásdíjak egy részétől eshetnek el, hanem azoktól a többletbevételektől is, amit a szállodába érkezők készpénzben hagytak náluk. Ezek pótlásáról a piac biztosan nem fog tudni önállóan gondoskodni, ami a fejlesztések megtorpanását jelentheti majd.