Amerikai rakétákkal felszerelt norvég légvédelmi rendszer vásárlását tervezi az Orbán-kormány - tudta meg a 24.hu. Ha sikerült tető alá hozni az üzletet, ez a beruházás lesz a több ezer milliárd forintosra tervezett haderőfejlesztési program egyik legdrágább darabja. Egy ilyen beszerzés a hadiipari piacokon is komoly tételnek számít a cikk szerint, ami hatással lehet a diplomáciai kapcsolatokra.

Az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója a Twitteren közölte, hogy Mike Pompeo külügyminiszter Budapestre érkezik. A Fehér Házban fogadták Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, akivel a védelmi együttműködésről, az energetikai diverzifikációról és a rosszindulatú orosz befolyásolással való szembeszállásról tartottak megbeszélést és fenntartották a NATO iránti elkötelezettségüket.

Orbán Viktor kormányfő is arról beszélt, hogy katonai és biztonsági kérdéseket tűznek napirendre az amerikai külügyminiszterrel. A 24.hu információja szerint a tárgyalások egyik sarkalatos témája a magyar honvédség új légvédelmi rakétarendszerének beszerzése lehet. Erről írt a Direkt36 is, megemlítve, hogy az elmúlt években Lengyelország és Románia is megállapodott légvédelmi beszerzésekről az amerikai Raytheon nevű vállalattal, a románok 395 millió dollárért (nagyjából 111 milliárd forintért), a lengyelek pedig 4,75 milliárd dollárért (körülbelül 1,3 ezer milliárd forintért) vásárolnak a cégtől rakétarendszert.

Benkő Tibor honvédelmi miniszter a napokban egy rádióinterjúban hozta nyilvánosságra, hogy hamarosan új rakétarendszerrel növelik a honvédség légvédelmi képességeit. A miniszter azt mondta, hogy a szerződést a tervek szerint az év első felében kötik meg, de a rendszer típusát nem árulta el. A 24.hu úgy tudja, a honvédség egy amerikai rakétákkal felszerelt norvég légvédelmi rendszer mellett teheti le a voksát.

Ez a NASAMS (Norwegian Advanced Surface to Air Missile System) rendszer lehet. Szombaton a Népszava arról írt, az elavult An-26-os szállítógépek és a szintén elavult BTR-80-as csapatszállítók lecserélése mellett a Kongsberg típusú légvédelmi rendszer beszerzése is felvetődhet a tárgyalásokon, amely ugyan norvég, de erős amerikai közreműködéssel gyártják. A nemzetközi hadiipari piacon is jelentősnek számító beszerzések mozgatórugója egy NATO-nak tett magyar vállalás: 2023-ra egy közepes, 2028-ra egy nehézdandárt küldünk az észak-atlanti katonai szervezet kötelékébe

Vadászgép is kellene

2026-ban lejár a jelenleg a Magyar Honvédség által használt 12 darab JAS Gripen húszéves lízingszerződése, a 2016-ban módosított szerződés szerint ekkor lenne arra lehetőség, hogy a használt vadászgépek megvásárlásával magyar tulajdonba kerüljenek a légvédelmet most ellátó svéd repülők. Magyarország azonban dönthet úgy is a 24.hu másik cikke szerint, hogy nem veszi meg az eddig használt Gripeneket, és lecseréli a technológiát. És a lap információi szerint a honvédelmi vezetés komolyan mérlegeli is annak a lehetőségét, hogy a negyedik generációs technológiát képviselő Gripen vadászgépeket ne vásárolja meg, az ötödik generációs vadászgépek beszerzéséről szóló döntés pedig belátható időn belül megszülethet.

"Jelenleg egy szóba jöhető szállítója van az ötödik generációs vadászrepülőknek, az Amerikai Egyesült Államok. Az F22 és az F35 típusok képviselik ezt a technológiát" - mondta a lapnak Kővári László, a katonai repüléssel foglalkozó Aranysas magazin főszerkesztő-helyettese. Más szakértők szerint ilyen terv esetén egyértelműen az F35 jöhet szóba. És ha szóba jön, akkor minden bizonnyal szóba jön Mike Pompeo amerikai külügyminiszter budapesti tárgyalásai során.