Óriásit kamuzott a kormány - 65 milliárdot bukhat Magyarország

Olav Berstad, Norvégia budapesti nagykövete a 168 órának arról beszélt, hogy nem igaz, amit a kormány kommunikált a norvég féllel való megállapodásukról, miszerint a Norvég Alap 65 milliárd forintos elosztásánál a kormánynak vétójoga lenne.
Szabó Zsuzsanna, 2017. április 28. péntek, 21:36

Emlékezetes, hogy 2014-ben egész pályás letámadás indult az Ökotárs Alapítvány által vezetett konzorcium ellen - mint később kiderült, Orbán Viktor kormányfő személyes utasítására.

Volt rendőrségi erődemonstráció, adószám-felfüggesztés, lejárató sajtókampány, de végül a vádak alaptalannak bizonyultak. Norvégia és Magyarország között 2015 decemberében született egy kormányközi megállapodás, amelyből a norvég fél annyit hozott nyilvánosságra, hogy a kormány ígéretet tett arra, felhagy a civilek elleni akciókkal, az Ökotárs pedig működhet tovább.

A támadások ellenére Norvégia a programot sikeresnek ítéli, mert a támogatás közvetlenül vagy közvetve félmillió magyar állampolgár életkörülményeit javította.

Csepreghy Nándor akkori helyettes államtitkár akkori kijelentéséről, miszerint Norvégia beleegyezett, hogy a jövőben a magyar kormánynak vétójoga legyen a lebonyolító alapítvány kiválasztásában, pedig a nagykövet most azt mondta a 168 órának: "ez így nem egyezik a mi álláspontunkkal."

Norvégia ugyanakkor azt is kinyilvánította: feltétlenül szükségesnek tartja, hogy a civil alap kezelője teljesen független legyen minden kormányzati befolyástól, olyan, akiket ismernek a szektorban, akiknek van gyakorlatuk az ilyen jellegű munkában és függetlenek a kormánytól. Számukra ez a lényeg - hangsúlyozta a nagykövet, aki azt is hozzátette:

Nem tudom elképzelni, hogy a magyar kormány vétójogot kapjon.

A nagykövet szerint az sem tükrözi a norvég álláspontot, hogy Norvégia elfogadta volna a magyar kormány álláspontját és nem is állnak arra készen, hogy Magyarországon eltérjenek a korábbi évek gyakorlatától.

Bulgária, Málta, Románia és Szlovákia már befejezte a tárgyalást az újabb ciklusról - derül ki az interjúból. Bár Magyarország esetében még folyik az egyeztetés, a nagykövet a jelenlegi tárgyalásokról azt mondta:

én személyesen azt gondolom, ha egy olyan egyszerű kérdésben sem sikerül megállapodnunk, mint a civilek támogatása, akkor Magyarországon az egész program megállhat.

A nagykövet szerint ha egy ország nem tud megállapodni a támogatás felhasználásáról, akkor ezt a pénzt abban az országban nem használják fel.

Szóba került a parlament előtt fekvő civiltörvény, amiről az általános és részletes vitát is már lefolytatták, de egyelőre még nem szavaztak róla, és a következő két hét napirendi pontjai között sem szerepel a szavazás. A törvény arra kötelezné a civil szervezeteket, hogy az amúgy is kötelező elszámolásokon túl tüntessék fel a honlapjukon és minden más egyéb módon, helyen, ha külföldről kapott támogatásuk meghaladja a 7,2 millió forintot.

A nagykövet erről azt mondta, számukra elfogadhatatlan, hogy "akár Magyarországon, akár másutt kül­­­­földi ügynöknek minősítsék" - bármilyen közvetlen vagy közvetett utalással - az általuk támogatott civil szervezeteket.

Az alap támogatási összegének legalább tíz százalékát a civil szektor rendelkezésére kell bocsátani. Következésképpen a programot nem lehet úgy működtetni, hogy ezt a részt kihagyjuk be­lőle, mondta a 168 órának a norvég nagykövet.

Az Állítsuk meg Brüsszelt szlogenű kampánnyal kapcsolatban a nagykövet elmondta: egyelőre arra jutottak, hogy a magyar kormány az európai integrációs folyamatokat szeretné lefékezni. Ha pedig ez tényleg így van, akkor azt sajnálatosnak, sőt, veszélyesnek tartják - hangsúlyozta Olav Berstad.

Franchise rendszer?
Lengyelországban is célba vette a civileket a kormány, most ott is a Norvégia által a civil társadalom építésére szánt pénzek (mintegy 809,3 millió eurós keret) kerültek a célpontba. Lengyelország az egyik legnagyobb kedvezményezettje a norvég segélyeknek, a  lengyel kormány pedig szeretné azokat a befolyása alá vonni - derül ki a Bloomberg cikkéből.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

foldnyuzo, 2017.04.29 17:49

@krix2:
Mi az, hogy Fidesz ellenes erők? Ez természetes elvégre papíron szabadság van. Pontosan az a civil szervezetek lényege, hogy függetlenül az éppen aktuálisan kormányzó pártoktól kiállnak az egyetemes emberi jogokért.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix2, 2017.04.29 17:40

@foldnyuzo:
"Ez bizony baj, nem lophatnak, nem lehetetleníthetik el a civileket felcsútiék!"

Talán nem is lenne ezzel baj, ha nem csak a Fidesz ellenes erők kapnának támogatásokat. Így viszont belügyekbe való beavatkozás a norvég alap akciója.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

foldnyuzo, 2017.04.29 16:51

Norvég álláspont:
"Nem tudom elképzelni, hogy a magyar kormány vétójogot kapjon."
Ez bizony baj, nem lophatnak, nem lehetetleníthetik el a civileket felcsútiék!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix2, 2017.04.29 14:56

@foldnyuzo:
"Náci túlzó nacionalista, liberális ennek az ellentéte!"

Tehát a lipsik hontalan lődörgő csavargók? LOL
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2017, 2017.04.29 09:21

@foldnyuzo: "Náci túlzó nacionalista, liberális ennek az ellentéte!"
Ebből a náci nem ezt jelenti, és a liberális sem azt amit idevakkantottál. :DDD
Hihetetlen mekkora lúúúzer vagy. :)))
Takarogggy oskolába, tanulatlan tahó!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html