Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A portál szerint a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda közleményében az áll, hogy Gyárfást emberölésre való felbujtással gyanúsítja. Az M1 Híradója úgy tudja, hogy kezdeményezik Gyárfás előzetes letartóztatását is.

Gyárfást kedd délután fogták el, majd hallgatták ki az 1998-ban elkövetett gyilkosság ügyében. A gyanú szerint Gyárfás Portik Tamást bízta meg, hogy ölje meg Fenyőt, Portik pedig a szlovák Jozef Rohácot bérelte föl a gyilkosságra.

Úgy tudni, hogy a NapTV egykori tulajdonosa ellen egyértelmű bizonyítékok vannak, például egy hangfelvétel amin Portik és Gyárfás beszélgetése hallható.

Képünk forrása: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt