Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője megköszönte az orosz politikusnak, hogy elsőként Magyarországra szállítottak a koronavírus ellen létrehozott Szputnyik-V vakcinából, amelynek vizsgálata már zajlik.

Csak garantáltan hatásos és biztonságos ellenszert fognak forgalomba hozni Magyarországon - mondta Kásler az Emmi közleménye szerint.

Mihail Murasko felajánlotta, hogy a rendelkezésre álló vakcina vizsgálatára magyar szakemberek is lehetőséget kapnak a WHO hitelesítésével rendelkező orosz laboratóriumokban. Erre már a jövő héten sor kerülhet.

Kásler Miklós beszélt a Közép- és Kelet európai Onkológia Akadémia feladatáról és fontosságáról is. A tárcavezető elmondta, hogy az orosz egészségügyi szakemberek bevonásával egy rendkívül illusztris társaságot tudhat magáénak az akadémia.

A felek felvetették, hogy az információs technológia egészségügyi alkalmazásában, például a telemedicina megoldások területén is erősítenék együttműködésüket a jövőben. A beszélgetés során az orosz egészségügyi miniszter elmondta, hogy 2021 első negyedévében megnyitják a moszkvai Blohin Onkológiai Intézet új, kizárólag gyermekonkológia számára létrehozott épületét. Az átadásra Káslert személyesen is meginvitálta - írta az Emmi.