Országos vérhiány: reagált a szaktárca

Még január elején cikkezett arról a sajtó, hogy az országban több vércsoportból is hiányzik a szükséges mennyiség. Rétvári Bence államtitkár szerint nincs probléma, a szokottnál nagyobb készlet áll rendelkezésre. De javítanának a véradási hajlandóságon
Szabó Dániel, 2018. január 17. szerda, 19:09

Fontosnak tartom kiemelni, hogy a magyar véradók év végi önzetlen segítségének köszönhetően a januári készletek - a sajtómegjelenésekkel ellentétben - meghaladják az ilyenkor megszokott szintet. Az ország vérellátása kiegyensúlyozott - írta a Parlament honlapján írásbeli válaszában Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a jobbikos Schneider Tamásnak.

Az ellenzéki politikus amiatt fordult kérdéssel a tárcához, mert január elején több a Magyar Nemzet arról írt, hogy "egyes vércsoportok esetében kevés, vagy épphogy elég a rendelkezésre álló vérkészlet, éppen ezért óriási szükség volna arra, hogy többen vegyenek részt véradáson". Az eset érdekessége, hogy télen általában biztosított az ország vérellátása, többnyire nyáron - a nyaralások alatt - jelentkezik hiány.

Rétvári szerint az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) mindig monitorozza a készleteket, ha hiány lép fel, megteszi a lépéseket, hogy a sürgős műtéteket végrehajthassák. "Magyarországon az egy főre eső véradások száma stabilan az európai átlag fölött van" - állítja a politikus.

Emellett közölte, hogy az OVSZ 2018-ban több projektet indít, hogy a fiatalok körében népszerűsítse a véradást:

  • A vérellátó munkatársai az idei évtől minden középiskolás végzős osztályban elmennek az osztályfőnöki órákra, hogy ismertetőt tartsanak a véradás fontosságáról.
  • A tervek között szerepel továbbá a véradáshoz szükséges minimális életkor 18 évről 17 évre csökkentése.
  • Online csatornákon népszerűsítik majd a folyamatot és annak fontosságát.
  • Folytatják a már többször megrendezett Retro véradáshoz hasonló kampányokat.

A vérhiánnyal kapcsolatban tavaly is jelentek meg hírek az év elején.

A fotó forrása: Pixabay.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MLB2018, 2018.01.20 15:18

@Bahnsteig_Eins: "Majd lesztek szívesek megfizetni, és tolongani fognak a véradók, mutyielvtársak. Az ingyenmunkát, ingyenvért stb."

Ha neked még ezért is pénz kell, akkor nem mész el. Ennyi.
Én spec véradásért pénzt sem fogadnék el. (Egyébként meg a véradásért járnak bizonyos juttatások.)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2018, 2018.01.20 15:14

@laci_52: "Mi a felső korhatár?"
65 év
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Ghanima, 2018.01.20 15:08

Árulja el nekünk Rétvári Izéke, a nagy hazaffy, hogy hány alkalommal adott már vért!

Mielőtt valaki: igen, évente egyszer szoktam adni vért és nem, nem tartom okos ötletnek hogy fizetség fejében adjon valaki vért.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2018.01.18 23:15

0 Rh-negatív vagyok(valószínűleg ebből van hiány!), adnék vért. Mi a felső korhatár?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Bahnsteig_Eins, 2018.01.17 20:59

Majd lesztek szívesek megfizetni, és tolongani fognak a véradók, mutyielvtársak. Az ingyenmunkát, ingyenvért stb. már kiválóan el tudjátok osztani, azaz egy rabszolgatartó társadalmat már kiválóan el tudnátok vezetgetni, csak ez sajnos nem az, féleszű idióták...

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html