Pest megyében a meglévő iskolák egy részének kisebb felújítása mellett új oktatási épületeket hoztak létre, egyebek mellett Ecseren és Budaörsön.

Ecseren a Laky Ilonka általános iskola három tanteremmel és egy csoportszobával bővült. Az új, csaknem 400 négyzetméteres ingatlanrész a két, korábban épült szárnyat köti össze - tájékoztatott Gál Zsolt polgármester. A berendezéssel együtt mintegy 150 millió forint állami forrásból finanszírozott beruházásra a gyermeklétszám emelkedése miatt volt szükség.

Budaörsön a Bleyer Jakab német nemzetiségi általános iskola gyógypedagógiai tagozata költözhet új épületbe - közölte Nagy Ildikó Emese városházi szóvivő. Az 500 négyzetméternyi hasznos alapterületű, teljesen akadálymentesített földszintes épület kivitelezése 320 millió, berendezése 25 millió forintba került, a teljes költséget az önkormányzat állta. A négy tantermet, könyvtárat, számítógépes és technikatermet, foglalkoztatót, konyhát, sportegységet is magába foglaló iskolában negyven, értelmileg enyhén sérült, illetve középsúlyos értelmi fogyatékos fiatal kezdheti meg az új tanévet.

Nyíregyházán a nyári szünet ideje alatt harminc önkormányzati fenntartású óvodában, iskolában, kollégiumban, bölcsődében zajlottak felújítási munkák. A www.nyiregyhaza.hu oldalon közölt információk szerint a helyhatóság saját forrásból 186 millió forintot fordított az épületek rekonstrukciójára: elvégezték a vizesblokkok, a külső homlokzatok felújítását, megszüntették a beázásokat, kicserélték a tetőtér héjazatát, a nyílászárókat. Jövőre 700 millió forintos pályázati forrásból hat óvoda teljes körű megújítását tervezi a nyíregyházi önkormányzat.

Veszprémben mintegy 90 millió forintot költöttek oktatási intézmények korszerűsítésére, kisebb felújításokra - mondta Némedi Lajos alpolgármester. Tízmillió forintból újul meg a Vetési Albert Gimnázium tornacsarnoka. A beruházás pályázati forrásból valósul meg, 30 százalékos önrész mellett. A fejlesztés nyomán több ezer diák és felnőtt sportolhat a korábbiaknál kedvezőbb feltételek között. A város két általános iskolájában homlokzati nyílászárókat cserélnek, 28 millió forint értékben. A falvizesedés okozta károk felszámolására két iskolában költenek, összesen ötvenmillió forintot, vakolatcserére pedig egy intézményben hárommillió forintot szánnak. A középiskolai kollégiumban és egy általános iskolában vizesblokkot újítanak fel, 11 millió forint értékben.

Békéscsabán több oktatási intézményt is felújítottak a nyári szünetben - számolt be Harangi Zsuzsa sajtóreferens. A Lencsési Általános Iskola területén 20-szor 40 méteres műfüves labdarúgópályát alakítottak ki, amelyhez hárommillió forintos önrész mellett a Magyar Labdarúgó Szövetség biztosított nyolcmillió forintos forrást. A Trefort utcai kollégium az új tanévben induló középfokú rendészeti képzés tanulóinak szállásaként szolgál majd, itt az egyik épületszárny két szintjét újították fel 44 millió forintos belügyminisztériumi forrásból. További két általános iskolában nyolcmillió forintnyi önkormányzati forrásból újították meg a tornatermet kiszolgáló vizesblokkokat, valamint alakítottak ki három új tantermet.

Békésen húszmillió forintnyi önkormányzati forrásból alakították át egy volt bölcsőde épületét három osztályteremmé és egy tornateremmé. A fejlesztést az indokolta, hogy a 2016/2017-es tanévben a tervezett osztálylétszámokon felül a magas jelentkezések miatt szükségessé vált további három alsó tagozatos osztály beindítása - mondta Kissné Ilyés Mária sajtóreferens.

Gyomaendrődön az önkormányzat minden évben tízmillió forintot szán az oktatási intézmények nyári felújítására. Idén világítást, homlokzatot korszerűsítettek, tetőszerkezetet javítottak, nyílászárókat cseréltek ki.

Gyulán egy óvoda felújítása és bővítése zajlott a nyári szünetben. A munkálatokra harmincmillió forintot pályázati forrás volt, amelyet tizenötmillió forint önerővel egészítettek ki - mondta Görgényi Ernő polgármester.

Békés megye több településén, így Sarkadon, Kondoroson és Mezőberényben jelenleg pályáznak iskolafelújítási forrásra az uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében.

Vas megyében harminc állami fenntartású köznevelési intézményben voltak korszerűsítési és karbantartási munkák a nyáron, erre 24 millió forintot fordítottak - mondta Fodor István, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ szombathelyi tankerületének igazgatója. Felsorolása szerint Vasszécsenyben az Ambrózi-Migazzi István Általános Iskolában a vizesblokkokat korszerűsítették, világítótesteket cseréltek és megjavították a tetőt, a szombathelyi Micimackó Óvodában felújítottak egy vizesblokkot és kicseréltek egy uszodai berendezést, a rumi Rum-Kastély Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégiumban hálószobák és tantermek parkettáját újították meg. A Vasvári Zenei Alapfokú Művészeti Iskolában öt tanterem padozatát cserélték ki, a Kardos László Általános Iskola alsóújlaki tagintézményében a tornaszobát újították fel. Szombathely önkormányzatának felújítási alapjából a helyi Művészeti Szakközépiskola épületének felújítására 3,5 millió forintot költöttek az Aranyhíd oktatási és nevelési központnak pedig egy uszodai páramentesítő készüléket vásároltak 1,5 milllió forint értékben.