Eddig 2015-ben volt a legtöbb trafikrablás Magyarországon, összesen 39, míg 2014-ben 14, 2016-ban pedig 30 esetben fosztottak ki trafikokat - írja a Magyar Idők. A kár összege szintén hullámzott az elmúlt három évben: 2014-ben 880 ezer forint, 2015-ben 3 7 millió, tavaly pedig 2,6 millió forint volt.

Budapesten 2015-ben és 2016-ban 1,4-1,4 millió forintot raboltak el trafikokból, ám míg két éve hat esetből jött össze ez az összeg, tavaly 14 bűncselekmény történt a boltokban. Ez összefügghet a betörések ellen hozott intézkedésekkel, ugyanis a tulajdonosok például sűrűbben viszik el a kasszákból a pénzt a bankba.

További védekezési lépés a trafikok bekamerázása, emellett visszatarthatja a bűnözőket, hogy a bíróságok szigorú ítéleteket hoznak. Debrecenben például öt év fegyházat szabtak ki egy férfira, aki tavaly májusban késsel fenyegetőzve rabolt ki egy trafikot.