Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A felelős állami vezetőkkel folytatott, mindvégig eredményesnek tűnő, közös megegyezéssel zárult tárgyalássorozatot nem követte kormányzati döntés, ami a nagy várakozás után még nagyobb csalódást okoz az egészségügyi munkavállalók körében. A kiszámíthatóság, a tervezhető jövőkép továbbra is hiánycikk ágazatban - írja hétvégi ülésezése után nyilvánosságra hozott határozatában Magyar Orvosi Kamara  (MOK) Területi Szervezetének Tanácsa.

A Magyarország jobban teljesít. De nem az egészségügyben! - címmel publikált határozatban azt írják, ahogy tényeken alapuló gyógyítást várnak a XXI. század orvosától, úgy a gyógyítók is tényeken alapuló költségvetést, és pénzügyi fedezetet várnak el az ország választott felelős vezetőitől. Az ágazati bérszint ismét a társadalmi rangsor végére csúszott, a szakorvosi nettó órabér 1800-2300, a szakdolgozói nettó 750-1050 forint között alakul. Egy szakorvosi vizsgálatért hivatalosan 1485 forintot térít a biztosító.

Az érdekképviseleti szervezet szerint az orvoskar hiába áll készen a paraszolvencia megszüntetésére, ha ehhez továbbra sem kap költségvetési forrást, érdemi bérrendezést. Márpedig a paraszolvencia nem kis mértékben a szakorvosképzés minőségének hanyatlásáért, valamint a betegellátás minőségének fokozódó bizonytalanságáért is felelős.

A határozat rohamosan súlyosbodó népegészségügyi kockázatként említi a fogorvosok szégyenletesen alacsony javadalmazását, s botrányosnak minősíti a nyugdíjas munkatársak továbbdolgozásának engedélyezési folyamatát.

A MOK Területi Szervezetének Tanácsa úgy látja, a biztonságos betegellátás már az önként vállalt túlmunka maximális kiaknázásával, a munkajogi szabályok rendszeres és sorozatos megsértésével sem biztosítható.

Felteszik a kérdést, hogy vajon a helyi, intézményi botrányok, tiltakozások, az önként vállalt túlmunka megtagadásának egyre terjedő mértéke mikor éri el a felelősök ingerküszöbét, haladéktalan és érdemi lépések megtétele, az egészségügyi ráfordítások jelentős növelése érdekében. A helyzet rendezése kizárólag döntéshozói akaraton múlik - olvasható a határozatban.