Oszkó: a gazdaság nem lesz influenzás

A pénzügyminiszter szerint továbbra is tartható a 3,9 százalékos hiánycél, ráadásul ha "jól alakulnak az oltások" az új típusú influenza sem gyengíti majd a magyar gazdaságot.
NAPI, 2009. augusztus 6. csütörtök, 11:22
Fotó:

A hiány a várakozásoknak megfelelően alakul - mondta Oszkó Péter az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című reggeli műsorában. A pénzügyminiszter szerint nehéz recesszióban azt mondani, hogy rendben vannak a számok, de olyan értelemben rendben vannak, hogy az előre jelzett kereteken belül maradnak.

Ilyen mértékű recesszióban nagyon feszes költségvetési gazdálkodással lehet tartani a kitűzött célokat, nagyon fegyelmezett gazdálkodásra van szükség a jövőben, de júliusra megvalósult ez a fegyelmezett gazdálkodás - tette hozzá.

Az év hetedik hónapjában 1,2 milliárd forintos deficitje volt a magyar államháztartásnak, tavaly júliusban 140 milliárdos, 2007-ben 90 milliárdos többlet volt. Jelenleg az államháztartás hiánya július végén 816 milliárd forint volt, ami az aktuális éves előrejelzés 82,3 százaléka, de Oszkó szerint tartható lesz az erre az évre tervezett 3,9 százalékos hiánycél.

Számításaik szerint szeptemberben ez a szám 3,9 százalék fölé emelkedik, de később csökkeni fog. A pénzügyminiszter szerint a 2007-es és 2008-as évekkel való összehasonlítás torzít, mert 2008-ban alacsonyabb volt a költségvetési hiány, mint amit idénre terveznek, másrészt pedig más volt a lefutása a korábbi évek hiányának. A tb-kassza hiánya is a tervezettnek megfelelően alakult - mondta a közrádiónak Oszkó.

A központi költségvetés keretszámaiban olyan intézkedések jelennek meg, amelyek korábban eldöntöttek voltak, nem azt jelentik, hogy rosszabbul alakulnak a számok, és ezért új intézkedéseket vezetünk be, hanem csak végrehajtják az egyes minisztériumok azt, amit már hónapokkal ezelőtt elterveztünk - fejtette ki a miniszter. A pénzügyminiszter szerint, ha "jól alakulnak az oltások", akkor elkerülhetjük az új típusú influenza Mexikóban tapasztalt, a gazdaság teljesítményére gyakorolt negatív hatását - hangzott el a Kossuth Rádióban.

HOZZÁSZÓLÁSOK