Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A volt pénzügyminiszter kifejtette: "A legnagyobb kár nem azzal ért mindannyiunkat, hogy a kormányzati hibák miatt romlottak a pénzügyi mutatóink, hiszen stabil állapotban van az ország, így a mutatók romlása is csak korlátozott lehetett. Az eddigi károk sokkal inkább az elszalasztott lehetőségek miatt mutatkoznak, hiszen az első három hónapot sokkal jobban lehetett volna csinálni." Oszkó Péter szerint kellő előkészítő munka mellett le lehetett volna vezényelni egy olyan önkormányzati reformot, amelynek eredményeként már egy sokkal ésszerűbb és takarékosabb rendszerben választott volna az ország új önkormányzati testületeket. Erre építve pedig az önkormányzati intézményrendszertől erősen függő oktatási és egészségügyi rendszer további reformja is sokkal könnyebben lett volna kezelhető. Annak következtében, hogy egy egyébként kétharmados parlamenti többséggel és töretlen politikai támogatottsággal rendelkező kormányzati erőnek nem volt ehhez bátorsága és tudása, elszalasztotta a lehetőséget, hogy pozitív történelmet írjon. Ehelyett kizárólag olyan módosításokat iktatott a szabályozásba, amivel saját hatalmát kívánta összpontosítani és tovább növelni. Az ország emiatt olyan önkormányzati intézményrendszerbe választ ősszel képviselőket, amivel ismét elveszteget négy évet - állítja az interjúban a Bajnai-kormány pénzügyminisztere.