Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Durva lépésekre készül most közzétett 2019-2023-as stratégiája szerint az UniCredit. Az olasz hitelintézet a kis- és középvállalkozásokra, a nagyvállalatokra és a lakossági ügyfelekre egyaránt fókuszál, jobb ügyfélkiszolgálást ígér a jövőben. Mindezt úgy, hogy növekvő bevételek mellett csökkenő költségekkel számol.

Évente 0,2 százalékkal csökkennének a kiadások évi 10,2 milliárd euróra - áll a tervben. Nyugat-Európában egymilliárd eurót takarítanának meg, ami 12 százalékos költségcsökkentést jelent 2018-hoz képest. Erősítenék a kockázatkezelést, ennek következtében a nem teljesítő hitelek állománya 2019 végére 9 milliárd euróra, 2020 végére pedig 5 milliárd euró alá csökkenhet. 2023-ra a rossz hitelek aránya 3,8 százalékos lesz a terv alapján.

A részvényesek jól járnak, 2020-2022 között a profit 40 százalékát fizetik ki nekik osztalék formájában és részvény-visszavásárlási programok során, 2023-ra ezt az arányt 50 százalékosra tervezik növelni. Ezzel 8 milliárd eurónyi tőke juthat vissza a részvényesekhez, ebből 2 milliárd lenne a részvényvisszavásárlás. A busás osztalék dacára a tőkehelyzet is erősödne a terv alapján. A bank részvények árfolyama enyhén emelkedett a hírre.

Nem fog azonban mindenki örülni. A digitalizációra sokat tervez költeni a bank, de ennek humán áldozatai lesznek. Összesen 8 ezer teljes munkaidős álláshely szűnik meg az UniCreditnél a következő négy évben, és bezárnak 500 fiókot is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!