A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatok közül az első a központi költségvetés Külgazdasági és Külügyminisztérium fejezetét kiegészítette "A koronavírus-járvány következtében szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatás" jogcímcsoporttal. A kormány egyúttal utasította a pénzügyminisztert, hogy azonnal tegyen ide 50 milliárd forintot.

Egy másik határozatban a központi maradványelszámolási alapból 37,8 milliárd forintot csoportosított át a kormány. Ebből az Innovációs és Technológiai Minisztérium beruházásra 13 milliárd, a Pest megyei fejlesztésekre 12,2 milliárd, míg a vasúti személyszállítási gördülőállomány fejlesztésére 6 milliárd forinthoz jutott.

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ 4,3 milliárd forintot kapott az átcsoportosításból, de jutott a Petőfi Irodalmi Múzeumnak is 794 millió, ebből 277 milliót személyi juttatásokra fordíthat.

Végül a kormány 7 milliárd forinttal megkurtította a lakástámogatást, és ezt a pénzt áttette a nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatására.