Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szerény pluszban zártak a New York-i tőzsdék pénteken összességében; míg a Nasdaq és az S&P 500 egyaránt 0,3 százalékkal jutott előző napi záróértéke fölé, addig a Dow Jones ipari átlagindexe 0,1 százalékos gyengüléssel fejezte be a kereskedést.

Felemás napot zártak a Wall Street-i indexek, hiszen a kereskedés első szakaszában lefelé tartottak, majd enyhe erősödéssel napi mélypontjuktól kissé elmaradva végezték a hetet.

A hangulatot elsősorban a pénzügyi reformmal kapcsolatos kedvező fogadtatás határozta meg, amely részben a gyengébb negyedéves GDP-adatot is háttérbe szorította.

A pénzügyi szabályozás átalakításáról szóló kongresszusi megegyezésben alighanem leginkább magát a megegyezés tényét értékelték leginkább a befektetők, hiszen az vélhetően szigorúbb játékszabályokat hoz majd a nagy pénzügyi vállalatoknak.

A részvények iránti kereslet így változó volt, a bankokat inkább kitüntették figyelmükkel a befektetők, szemben például a kereskedelmi szektorral. A Moody's-részvény árfolyama közel 7 százalékkal emelkedett, de például a Citigroup és a Bank of America is jelentősen drágult. A Wal-Mart viszont közel 3 százalékkal lett olcsóbb pénteken.

A techszektorban az Oracle kedvező negyedéves eredményt publikált, ám a RIM elmaradt a várakozásoktól, ami mindkét papír árolyamán meg is látszott. Valamennyit az Apple is veszített árfolyamából. A csütörtökön a boltokba került iPhone4 ugyan rendesen fogy, de néhány fanyalgó hang kissé rontott a hangulaton Steve Jobs cégénél is.

Az olajcégek többsége is pirosban állt nap végén. A BP masszív, 6 százalék körüli eséssel ért el a zárásig, miután a hírek egyre a Mexikói-öbölben történt olajkatasztrófa elhúzódásáról szólnak. A növekvő költségek mellett az időjárás több mint kellemetlenül járulhat hozzá az ügy kezeléséhez, ugyanis egy lehetséges nagyobb vihar alaposan megzavarhatja a munkát. Ez egyébként az öbölmenti olajfeldolgozókat is veszélyeztetheti.

Ami az árupiacot illeti, az öbölbéli időjárással kapcsolatos meteorológiai hírekre a nyersolaj augusztusi határidős jegyzése is megugrott. Az arany is drágult, ismét a történelmi csúcs közelébe, 1256 dollár fölé jutva. A dollár viszont megint visszaadott valamit az euróval szemben, és így 1,24 közelébe is emelkedett az árfolyam.