Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Nyilvánvalóan ez késztette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét (PSZÁF) arra, hogy felhívja a figyelmet a jenalapú hitelezésben rejlő kockázatokra. A figyelemfelhívás célja a PSZÁF levele szerint kettős: a prudenciális kockázatok mellett a felelős hitelezés kiemelt fontosságára is rá kívánnak világítani. A viszonylag gyakori globális tőkepiaci korrekciók esetén - hangsúlyozza a felügyelet - a befektetők kockázati étvágya, illetve a carrytrade-kereskedelem keretében fennálló pozíciók mértéke általában csökken, ebből adódóan a forint jellemzően gyengül, a jen és a svájci frank pedig erősödik. A jennek a carrytrade-ügyletekben betöltött szerepe jelentősebb, mint a svájci valutáé, ezért a jen tekintetében a korrekció esetén bekövetkező carrytrade-hatásnak, illetve az ebből származó ingadozásnak is erősebbnek kell lennie. Különösen veszélyesnek a rövid lejáratú, illetve az időben erősen koncentrált törlesztési szerkezetű jenhiteleket tartják (hosszabb időszak alatt nagyobb az ingadozások kiegyenlítődésének valószínűsége), de a PSZÁF az OTP által kínált ingyenes havi devizaváltási lehetőséggel sem elégedett. Úgy vélik ugyanis, hogy ez a "spekulációs" célú átváltási lehetőség különösen kockázatos a nem szakmai, a volatilis befektetések rizikóját rosszul tűrő ügyfelek esetében.