Erősen megugrott a magyar letelepedési államkötvények iránti érdeklődés novemberben - idézi a hivatalos statisztikát a Magyar Nemzet. Az év utolsó előtti hónapjában 216-an vásároltak ilyen állampapart, ami közel négyszerese a szeptemberi 56-nak és az októberi 58-nak. Ezt megelőzően júliusban és augusztusban volt kiugróan sok vásárló: 137 és 133.

A napilap értékelése szerint a háttérben a kötvényprogram visszavonásának lebegtetése áll, ez ösztönözte az érdeklődőket vásárlásaik előrehozására. A kormány korábban az év végére ígérte az unióra nyitott kiskapu bezárását, ám immáron biztos, hogy legalább a jövő év elejéig, első negyedévéig nem változnak a jelenlegi feltételek.

A lap információi szerint főként a kínaiak érdeklődése ugrott meg: az ottani ügynökségek nem győzik fogadni a vásárlókat. A közvetítő cégek eddig összesen legalább 97,5 milliárd forintot kaszáltak a letelepedési kötvények értékesítésével. Engedélyeiket a parlament fideszes többségű gazdasági bizottsága adja, többségüket offshore paradicsomokban jegyezték be.