Az ülésnap reggel 8 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, elsőként arról a javaslatról tárgyalnak, amelynek célja, hogy méltó gondoskodást nyújtson a tragikusan elhunyt háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Benedek Tibor gyermekeinek - számolt be az MTI.

A nap további részében szintén kivételes eljárásban tárgyalnak igazgatási tárgyú változtatásokról, valamint általános vitát rendeznek az Állami Számvevőszék 2019-es tevékenységéről szóló beszámolóról.

A parlament pénteken határozathozatalokat tart, amelynek során a jövő évi költségvetésről is döntés várható.

A javaslatot három fideszes képviselő adta be: a Bánki Erik, Szabó Tünde és Kocsis Máté által jegyzett módosító egyrészt a sportról szóló 2004. évi I. törvény jelenleg hatályos szabálya szerinti 50 százalékos özvegyi járadékot növelné a teljes összegre kiskorú gyermeket nevelő özvegy esetén, másrészt tíz évről öt évre csökkentené az özvegy életjáradéki jogosultságához szükséges együttélés időtartamát. A törvényjavaslat szerint az olimpiai érmes özvegye az érmes járadéka fele részének megfelelő özvegyi járadékra lenne jogosult, a közös gyermek nagykorúságáig pedig a teljes összegére.

A törvénymódosítás a parlamenti elfogadás után, a kihirdetését követő napon lép hatályba.

A törvénymódosítást vélhetően a csütörtökön elhunyt háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor családja érdekében nyújtották be a képviselők, így az ő felesége és gyermekei is hozzájuthatnának az olimpiai életjáradék teljes összegéhez.