Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hivatal azt írta, hogy több kisebb engedély kiadása mellett megkezdődött a létesítésiengedély-kérelem alapját képező Előzetes Biztonsági Jelentés nemzetközi szakértői vizsgálata is.

A Paks II. Atomerőmű Zrt. 2020. június 30-án nyújtotta be az OAH-hoz a több tízezer oldalas létesítésiengedély-kérelmet. A fizikai védelmi tervet a hivatal 2020. szeptemberben kapta meg, elbírálása várhatóan 2021 őszéig tart. Az

Előzetes Biztonsági Jelentést 2020. októberben küldték el a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségnek azért, hogy az általuk koordinált, nemzetközi szakértőkből álló csoport vizsgálja meg.

A talaj-előkészítésre és résfalazásra vonatkozó engedélykérelmeket négy részletben 2021 első negyedévére várják. A létesítési engedélyezési eljáráshoz kapcsolódóan közmeghallgatást is tartanak, a hatósági döntést 2021 szeptemberéig kell meghoznia az OAH-nak - írták.

A felvonulási terület építményeihez eddig 12 kisebb engedélyt adtak ki, egyebek között irodaépületre, étteremre és konyhára, betonkeverő üzemre, betonvizsgáló laboratóriumra, acéltermékeket készítő műhelyre, több eljárás jelenleg is folyamatban van. Az új blokkokhoz kapcsolódó földmunkák megkezdésére a talaj-előkészítésre és résfalazásra vonatkozó OAH-engedélyek birtokában kerülhet sor.

A közleményben emlékeztettek arra, hogy a Paks II. Atomerőmű Zrt. novemberben megkapta a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) létesítési engedélyét.

A MEKH az erőművi engedélyezési eljárásban a villamosenergia-rendszer ellátásbiztonságának szempontjait veszi figyelembe, a nukleáris biztonsághoz kapcsolódó engedélyezési eljárásokat az OAH folytatja le.