Véleménye szerint az akadémiát a világ legkiválóbb matematikusa, Lovász László vezeti, aki képes kompromisszumokat kötni. Alelnökei pedig világot látott, világosan gondolkodó emberek. Sem Gyurcsány Ferenc, sem Bajnai Gordon nem mert volna olyan stílusban beszélni az akadémia elnökével, mint amit Palkovics László miniszter megenged magának - tette hozzá a szakember.

Meg kellene beszélni, hogy mi az elképzelése a kormányzatnak, valamint magának az innovációs és technológiai miniszternek. Csakhogy Palkovics László tárcavezető eddig írásban nem tett le az asztalra olyan javaslatot, amely tárgyalási alap lehetett volna, csak az ötletelés folyik - hangsúlyozta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal egykori elnöke a rádióban.

Az akadémikus szerint nem lenne ördögtől való a kutatóhálózat átszervezése, azonban ezt minimum másfél-két éves ütemterv alapján lehetne csak elvégezni. Ezzel szemben a döntések menetrendjéről és a döntéseket meghozó személyekről semmit sem lehet tudni. Pálinkás József szerint nem lehet elvárni, hogy a tudósok szakmai és magánvéleménye egy csapásra megváltozzon, ha azt az aktuális kormányzat úgy kívánja.