Palkovics László nem tárgyal a Színművészetisekkel

Palkovics László felsőoktatásért is felelős innovációs miniszter Mandinernak adott nyilatkozatából az derül ki, hogy nem kíván tárgyalni a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatóival, akik több mint ötven napja blokád alatt tartják az egyetem épületeit, így tiltakozva az intézmény - szerintük autonómiát nem biztosító - átalakítása miatt. Palkovics szerint ez belső vita, és az egyetemet fenntartó új alapítvány kuratóriumába kiváló emberek kerültek.
Domokos Erika, 2020. október 29. csütörtök, 18:05
Fotó: MTI Fotó / Vajda János - Palkovics László és Koncz Zsófia fideszes képviselőjelölt Szerencsen október 5-én.

"Megszoktam már, hogy én viszem el a balhét a kormányban. Persze más miniszterek is gyakran állnak bele komoly konfliktusokba, csak nekem rendszerint olyan ellenérdekelt felek jutnak, akik hatékonyan képesek fellármázni a hazai és a nemzetközi nyilvánosságot" - nyilatkozta a felsőoktatásért felelős miniszter, Palkovics László a Mandinernek.

A lap munkatársa megkérdezte a minisztert, hogy kormány miért állítja azt, nem része az SZFE körüli vitának, holott a kabinet döntött a kuratórium összetételéről. (A kuratóriumba jobboldalhoz köthető személyek és a Mol Nyrt képviselői kerültek - a szerk.)

Palkovics: kiváló emberek kerültek a kuratóriumba

A törvény kimondja, hogy az állam jelöli ki a kuratóriumot, amely aztán eldönti, miként akarja működtetni az egyetemet - válaszolta a kérdésre miniszter. (Valójában nem az állam, hanem az SZFE-t fenntartó alapítvány létrehozásáról szóló törvény szerint az innovációs miniszter, Palkovics László jelölte ki a kuratóriumot. A miniszter gyakorolja az alapítvány alapítói jogait is 2021. december 31-ig - a szerk.)

"Jogos igény, hogy a kormány bölcsen járjon el a tagok kijelölésekor. Így is történt, ha végignézzük, kik vannak a kuratóriumban. Három művész, nagy rendszerek irányításában is jártas, kiváló emberek a szakmájukban, élükön Vidnyánszky Attilával. Persze értem, hogy a másik oldal szerint az és csak az a kiváló, akit ő annak tart. Világi Oszkár (Mol) Magyarország egyik legkomolyabb üzletembere, Szlovákiában és itthon is megjelenik a művészvilágban mecénásként. Bacsa György (Mol) személyében egy jogászember is bekerült, ami szintén előnyös lesz az egyetemnek. A kettős mérce számunkra elfogadhatatlan, a jogszabályokat minden egyetemnek egyformán be kell tartania" - nyilatkozta a felsőoktatásért felelős miniszter.

Ők jelölik ki a tagokat

A Mandiner újságírója ugyanakkor felhívta a figyelmét a miniszternek arra, hogy senki nincs az SZFE alapítványi kuratóriumában, akit az egyetem javasolt. (Holott kértek ajánlást az SZFE-től a tagokra vonatkozóan.)

Palkovics László szerint ők nagyra tartjuk az egyetem múltját, a szakmai képességeket és a művészi teljesítményt. "Ezzel együtt az összes többi modellváltó egyetemen, amely a hét intézmény összes hallgatói létszámának a 98 százalékát teszi ki, sehol, egyetlen esetben sem kérdőjelezték meg a dolgozók és a diákok, hogy alkalmas emberek kerültek a kuratóriumba. Mindenhol igyekeztünk figyelni arra, hogy olyan testületi tagokat válasszunk, akik az egyetem szakmai portfóliójához illeszkedő tevékenységet folytatnak." (A modellváltás a felsőoktatási intézmények alapítványi tulajdonba kiszervezését, a piaci szereplők bevonását és az állami finanszírozás átalakítását jelenti. A kuratóriumokba az üzleti szféra képviselői mellett a kormányhoz és a Fideszhez köthető személyek is bekerültek.)

Az ITM nem tárgyal a SZFE-sekkel

Palkovics további válaszából az is kiderül, hogy nem kívánnak tárgyalni az SZFE hallgatóival és dolgozóival, mivel a miniszter szerint ez belső vita.

"A belső vitát a művészeti ágak nagy tekintélyű szakembereinek egymással kell megoldaniuk. A törvényi felhatalmazás alapján a kuratórium dönthet arról, hogy mi a helyes megoldás. A kormány szándéka változatlanul az, hogy az egyetem szabadabban, az államtól függetlenül működjön, és a színművészetis fiatalok szakmai esélyei, lehetőségei jelentősen javuljanak. Furcsa, amikor az SZFE hallgatói és az ott tanítók a felsőoktatásért felelős minisztert követelik tárgyalópartnernek. Mintha állami fenntartásban szeretnének maradni, nem kérnének a szabadságból - ismételte meg a kormányzati egyenválaszt Palkovics. (Valójában Vidnyánszky Attila kuratóriumi elnök által aláírt alapdokumentumokkal szinte az összes jogkörét elvonták az egyetem döntéshozó szervének, a szenátusnak a rektorválasztástól az osztályindításig, ezért a korábbi vezetők lemondtak. Upor László volt rektorhelyettes megfogalmazása szerint a kuratóriumnak nőtt az autonómiája, nem az egyetemnek.)

Palkovics: a diákokat ideológiai háborúban használják az oktatók

A Mandiner újságírója szembesítette a valósággal is a minisztert: megjegyezte, hogy az SZFE-sek nem azért tárgyalnának, hogy állami fenntartásba kerüljenek, hanem mert szerintük a kormány felszámolta az egyetem autonómiáját.

Palkovics azonban erre is az ismert kormányzati választ adta: "Ez a történet valójában nem az egyetemi autonómiáról szól. Az oktatók egyfajta ideológiai háborúban használják eszközként a diákokat, ami nem helyes. Úgy gondolom, hogy nekik kell megoldaniuk ezt a helyzetet." (A diákok képviseletében Milovits Hanna, az SZFE diákönkormányzatának elnöke a keddi európai parlamenti kulturális és oktatási szakbizottsági vita során is azt mondta az ilyen vádakra, hogy "a tanáraink sosem manipuláltak bennünket, mi az akadémiai szabadságért tüntettünk, ami sokkal egyetemesebb érték, mint a pártpolitika.")

"Helyénvaló, ha az emberek lefolytatják a vitákat. Épületfoglalás helyett a hallgatók számára minden bizonnyal hasznosabb lenne, ha normális, nyugodt keretek között tanulnának. A kormány ehhez a maga részéről azzal tudott hozzájárulni, hogy a korábbi támogatást megduplázva az SZFE-nek 3 milliárd forintot ad működési költségekre és bérfejlesztésre" - nyilatkozta az innovációs miniszter.

A miniszterrel készült interjúban szóba került az SZFE-ügy mellett a Közép-Európai Egyetem (CEU) magyarországi működésének ellehetetlenítése és a magyar felsőoktatási törvény uniós joggal ellentétes módosítása, valamint a Magyar Tudományos Akadémia kutatóhálózatának állami átvétele és a kutatói pályázatok miniszter általi befolyásolása is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

lezli, 2020.10.29 20:05

@dalia7: Te el tudnád szavalni a Talpra magyart fejből? palkovics dödörögi miniszter biztosan, csak senki nem értené, mert érthetően nem tud megszólalni, elhadarja a mondókáját érthetetlenül!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dalia7, 2020.10.29 19:13

Igaza van. Ezek az SZFE-sek nem akarnak tanulni. Még a Talpra magyart sem tudják elszavalni nélkül... Ezek nem Shakespeare-i vagy Katona Józsefet akarják játszani hanem buzizó, zaklató színházat csinálni, amire semmi szükség...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html