Várhatóan ezzel egy időben indul a gazdaság szereplőinek szánt weboldal is, amelyen a 200 foglalkozás-csoportra vonatkozó várható kereslet és kínálat mellett megtalálhatók iskolai végzettségenként a várható keresetek, valamint a foglalkoztatási esélyek alakulása életkoronként és az utóbbi években - közölte az akadémia Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézete (MTA KRTK KTI).

A Társadalmi megújulás operatív program keretében, több mint 957 millió forintból megvalósuló projekt fő célja, hogy felelősséggel kísérelje meg a "jövőbelátást", és az így megszerzett információt közvetítse a munkaerőpiac szereplőinek. Az intézet hangsúlyozza: a 2010 áprilisában indult projekt eredményeit összesítő, az előrejelzéseket tartalmazó palyasugo.hu honlap várhatóan 2013 februárjában indul.

A munkavállalók is mindent megtudhatnak

Az oldalon az érdeklődők tájékozódhatnak arról, hogy milyen eséllyel kapnának munkát, és milyen bért várhatnak egy adott végzettséggel az életpályájuk során. Információt lehet szerezni arról is, hogyan változnak az elhelyezkedési esélyek, fizetések költözés esetén, mely szakmákból van túlkínálat, és melyekből hiány.

Az információs honlap mellett a projekt keretében megalkotnak egy, a munkaerő-piaci szempontból releváns, előrejelzések készítésére alkalmas modellkeretet és adatbankot, valamint olyan tanulmányokat készítenek, amelyek követhetővé teszik ezek kialakítását, és megkönnyítik az előrejelzés értelmezését.

Az előrejelzések készítése során figyelembe veszik a magyar gazdaság múltbeli fejlődéséből kiolvasható trendeket és várakozásokat, ezenkívül a fejlődési pályák megtörését valószínűsítő tényezőket a nemzetközi tapasztalatok felhasználásával kísérlik meg jelezni.

A közvetítőket is segítik

A projekt a munkaerő-piaci kereslet és a kínálat részletekbe menő vizsgálatával és egybevetésével, továbbá az elhelyezkedés esélymutatóinak bemutatásával segíti azokat az intézményeket, amelyek célja a munkaerőigények felmérése és közvetítése, valamint az álláskeresők elhelyezkedésének támogatása - hangsúlyozza az MTA KRTK KTI.

A projektben adatforrásként részt vesz többek között az Adatgyűjtő Intézet Adatgyűjtés-szervezési és Minőségbiztosítási Kft., a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, valamint az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság.

A kutatás az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézet TÁMOP-2.3.2-09/1-2009-0001 kiemelt projekt (amely az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg) Munkaerő-piaci előrejelzések készítése, szerkezetváltási folyamatok előrejelzése című program keretében készült.