Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bár a páneurópai magánnyugdíjtermékről (PEPP) régóta lehet hallani, de a részleteket szinte senki sem ismeri - kezdte előadását Gyenes Zoltán, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének gazdasági elemzője. Az Európai Bizottság 2017-ben fogadta el a tervezetet, amely nem váltja fel a meglévő nyugdíjrendszereket, inkább egy plusz pillért jelent. A termék sikerességét alapvetően befolyásolja Gyenes szerint, hogy a tagországok adnak-e adókedvezményt a páneurópai magánnyugdíjnak. Ezt egyébként minden állam maga döntheti el.

A jogszabálytervezetet végül idén februárban fogadták el, a legnagyobb előnye, hogy akár országok között is lehet mozgatni, ha valaki idővel másik tagállamban kezd dolgozni - emelte ki az elemző, aki elmondta azt is, hogy a 250 millió 25 és 59 év közötti uniós polgár közül 67 milliónak van magánnyugdíjpénztári megtakarítása. Mindössze öt olyan tagállam van, ahol a lakosság legalább 15 százaléka rendelkezik ilyen öngondoskodási formával - ezért is vezetik be a PEPP-et.

A részletekkel kapcsolatban elárulta, hogy lesz egy alap PEPP-termék, ami kedvező költségstruktúrával működik majd, és garanciákkal csökkentenék a kockázatokat. A program során maximum hat befektetési opciót lehetnek kínálni, öt évente egyszer. A szolgáltató pedig az így befolyó összegeket szabadon befektethetné a tőkepiacon.

A felhalmozási feltételek, például a minimum idő, maximum kor a megtakarítás megkezdésekor tagországonként változhat majd, ám az EU azt szeretné, ha a tagországok megbeszélnék egymással a részleteket, hogy minél homogénebb termék jöhessen létre - emelte ki Gyenes.

Az Európa Tanács vélhetően a közeljövőben fogja jóváhagyni a PEPP végső formáját, ezt követően 2021-ben várható az első termék megjelenése.