Korábban sosem tudtunk ennyire keveset az adott év elején a pápa éves programjáról, mint most - írja a Népszava. Egyetlen hivatalos utat sem konkretizáltak, igaz, ez önmagában nem jelent semmit, hiszen gyakran fordul elő, hogy a lelkipásztori vizit előtt csak egy-két hónappal jelenti be hivatalosan az eseményt a Vatikán.

Magyarország számára különösen érdekes lenne, hová is készül 2020-ban a katolikus egyház feje, hiszen szeptember 13-20 között Budapesten rendezik meg az 52. nemzetközi eucharisztikus kongresszust, amelyet a Szentszék egyik hivatala, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusok Pápai Bizottsága szervez.

Szinte kizárt, hogy az egyházfő is ellátogat majd a magyar fővárosba, s ennek nem csak a politikai ellentétek az okai. Hiába tartják rendkívül fontosnak a Vatikánban is az eucharisztia, az oltáriszentség tiszteletét, ritka az, hogy maga a pápa látogat el az eseményre. Utoljára pápa húsz éve, 2000-ben ment el személyesen a világkongresszusra. Igaz, akkor éppen Rómában rendezték meg, így II. János Pálnak nem kellett sokat utaznia.