A Maasland településen egy év alatt felépített - a paradicsomnemesítésnek és különféle eseményeknek is helyt adó - központban 14 ezer négyzetméteres, csúcstechnológiájú üvegház található, ahol hozzávetőlegesen 800 új paradicsomfajtát tesztelnek és választanak ki az egyedi piaci igényeknek megfelelően.

Az üvegházat úgy tervezték, hogy a termelőknél használt, valós technológiai körülmények között tesztelhessék azokat a fajtajelölteket, amelyeknek egy része nagy valószínűséggel a jövőben a magyar kertészetekben is megjelenik majd. Az üvegházban a szakemberek különböző technológiai körülményeket is modellezhetnek, ilyen például a megvilágított és a hagyományos, nem megvilágított termesztés.

A központ területén emellett egy szabadon látogatható, 1500 négyzetméteres bemutató-területet is kialakítottak. Ennek révén betekintést kaphatnak a látogatók a közelgő fajtabevezetésekről, és alaposabban is megismerhetik a Syngenta teljes, üvegházi fajtaválasztékát. A Tomato Vision emellett egy olyan platform is, amelyen keresztül kapcsolatba léphetnek a vállalat szakemberei a paradicsomtermelésben, értékesítésben érdekelt partnerekkel.

A világszerte hatalmas zavarokat okozó koronavírus világjárvány nemrégiben rámutatott arra, hogy a digitális kommunikáció miként képes legyőzni a fizikai korlátokat. Ezért a Tomato Vision megnyitóját is online tartják e hónap végén, de természetesen szeretnének majd a lehető leghamarabb személyesen is üdvözölni látogatókat a bemutatóházban.

A Syngenta paradicsomválasztéka rendkívül széles, a világszinten zajló több mint 20 nemesítési program eredményeként minden szegmensben az eltérő technológia igényeknek megfelelő, kiváló teljesítményű fajtákat kínálnak. A Tomato Vision bemutatóházon keresztül lehetőség lesz megismerni a portfóliót, nemesítési programjaikat. A központ a termelőknek, valamint a termékpálya képviselőinek a tapasztalatok, ötletek és elképzelések cseréjét is lehetővé teszi majd.