Az ellenzékiek bírságra, a kormánytagok izzasztó kérdésekre számíthatnak hétfőn

A kormány tagjaihoz címzett interpellációk hangozhatnak el hétfőn az Országgyűlésben - írja előzetesében az MTI.
Szabó Dániel, 2019. március 4. hétfő, 07:44
Fotó: Országgyűlés Hivatala

A házelnök - a parlament honlapján elérhető - napirendi javaslata alapján a kéthetes ülés első napja 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdődik. A képviselőknek ezúttal is két óra áll rendelkezésükre az interpellációk elmondására, míg az azonnali kérdéseket egy órában tehetik fel.

Az Országgyűlés kedden előbb megtárgyalja, majd el is fogadhatja azt a módosítást, amelyet a parlament törvényalkotási bizottsága kezdeményezett az Áder János köztársasági elnök által visszaküldött jogalkotási törvényjavaslaton. A végleges törvényből kimaradhat az a pont, amely az államfő álláspontja szerint az alaptörvényhez képest szűkítené, mi minősül törvényalkotási tárgynak az alapvető jogok szabályozásakor.

A képviselők emellett elfogadhatják az igazságügyi miniszter vagyonkezelő alapítványok létrehozását lehetővé tevő javaslatát is. Trócsányi László olyan új típusú alapítványi formát hozna létre, amely családi vagyonok professzionális kezelését, valamint közfeladatokat, például felsőoktatási célokat is szolgálhat.

A Ház ellenzéki képviselők ellen indított fegyelmi ügyekben is dönthet, amelynek eredményeként tizenöt politikus tiszteletdíját csökkenthetik.

A parlament ülése március 11-én, hétfőn érhet véget, a második héten megszokott kérdésekkel és azonnali kérdésekkel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

DrNemoda, 2019.03.04 08:43

Talán mégsem kellene ebben a parlamentben résztvenni ! Tessenek egy párhuzamosat csinálni és abban a tényleges kérdésekkel foglalkozni, megérné ! Lehetne mindjárt az alkotmányozással kezdeni, gondolom Majtényiék már felkészültek erre.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html